Méltó egy olimpiai aranyra: Gyurta Dani

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 15. 15:28
Világbajnoki aranyérem és balatoni pihenés után vissza a szürke hétköznapokba. Nagyjából így lehetne összefoglalni az augusztusi római megméretésen diadalmaskodó, mindössze 20 esztendős Gyurta Dániel utóbbi két hónapját. Olimpiai ezüstérmes úszónk kiegyensúlyozottan, szinte rezignált arccal várakozott a K&H Bank csütörtöki díjátadójára, amely előtt a SportHirado.hu kérdéseire is készséggel felelt. Az ünnepelt elmondta, bár az edzések és a főiskola sok idejét elveszi, azért marad ideje a szórakozásra is.


Bár öt évvel ezelőtt Athénban, tizenöt esztendősen ezüstöt szerzett 200 mellen, most mégis mindenki egy bizonyos benyúlásról beszél. Egy olyan benyúlásról, amellyel az amerikai Eric Shanteau-t megfosztotta egy álomtól és inkább megvalósította a sajátját: világbajnok lett.

Gyurta Dániel semmiben sem különbözik a többi hozzá hasonló korú fiataltól. Tudja, mit ért el eddig; tudja, mit akar elérni. Ennek rendel alá mindent. Most éppen az alapozás közepén tart, ráadásul a főiskolát sem hanyagolhatja el. No, persze egy kis szórakozással megfűszerezve.

„Folyamatosan edzünk, hiszen az alapozó időszakot éljük éppen. Ott van még a főiskola is, igyekszem ott lenni az előadásokon - mosolygott a lányok által is körülrajongott úszó.  - Ennek ellenére egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. Persze, azért hagyok időt a szórakozásra is. Az bele kell, hogy férjen."

A korábban a népszerű Barátok Köztben is szerepet kapott versenyző úgy érzi, nincs nagy különbség az athéni olimpia utáni és a mostani, római világbajnokságot követő felhajtás között. „Azt hiszem, minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy mostanra közismert arccá váltam. Korábban is rengetegen kerestek, rengeteg interjút adtam és a magánéletem is sokakat érdekelt. Ez most sincs másképp, de egyáltalán nem zavar a dolog". 

Szavaiból és viselkedéséből is kitűnik, megtanulta kezelni a helyzetet. A mostani kártyaprogram díjátadóján is egyértelművé vált: felnőtt, együtt tud élni a népszerűséggel. Kérdés, meddig lehet ott az élsportolók táborában?

„Bár nem vagyok jós, de úgy gondolom, hogy még nyolc évem lehet profiként. A mellúszók általában 24-25 éves korukra érnek a csúcsra, szóval még nem vagyok elkésve."

Mondhatni, Gyurtának könnyű: nemcsak edzője, Széles Sándor, de a szülei is teljes mellszélességgel mellette állnak. És akkor még nem is beszéltünk szintén nagy jövő előtt álló öccséről, Gergőről sem. „Nagyon boldog volt mindenki a családban, örültek a sikereimnek. Szerencsére, Gerinek is felfelé ível a pályafutása és nekem is nagy céljaim vannak. Ám mivel most az idősebbek elköszönnek, s jön egy újabb generáció, nehéz lenne megmondani, mit tartogat számomra a jövő.”

Ha tippelhetnénk: olimpiai aranyérmet 2012-ben Londonban?

A díjátadón Gyurta Dániel mellett az egyéniben és csapatban szintén világbajnok öttusázó Marosi Ádám és a tőr egyéniben, illetve csapatban Európa-bajnok kerekesszékes paralimpikon Dani Gyöngyi részesült a bank által kiosztott egy-egy millió forintos jutalomban. A sportolókat a reptérről érkező Dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is méltatta.

Kiss László is büszke Gyurtára
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya tisztességes döntésről beszélt, s kiemelte, mennyire jól sikerült Gyurta Dániel 2009-es éve.
- Nagyon örülök Dani sikerének, ám azt gondolom, ennél még több van benne - kezdte a szakember. - Ha azt vesszük, hogy Gütler Karcsi öt olimpián vett részt megállapíthatjuk, Dániel fiatal mellúszó korban van. Megérdemelten kapott itt ma jutalmat, és bár valóban ifjú még, igazán rutinos versenyzőnek számít. Bízom a jó folytatásban, úgy vélem, egy olimpiai aranyérem méltó lenne hozzá.   

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu