A BOA és a WADA annak nyomán keveredett vitába, hogy a montreali székhelyű szervezet úgy foglalt állást: a BOA-nak a doppingolással szembeni eljárást tartalmazó és 1992 óta érvényben lévő szabályzata, miszerint a doppingoláson ért brit versenyzőket örökre eltiltja az olimpiától - egyedüliként a nemzeti olimpiai bizottságok hasonló dokumentumai közül -, nem illeszkedik a WADA kódexéhez, nincs összhangban a WADA irányelveivel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) chartájával, mivel duplán bünteti a vétkeseket.
A britek bejelentették azt is, hogy a WADA-val együtt a CAS-t tartják a legmegfelelőbb fórumnak a vita lezárására, és bíznak benne, hogy legkésőbb 2012 áprilisáig döntés születik az ügyben.
A CAS október 6-án egy korábbi beadvánnyal kapcsolatban érvénytelennek nyilvánította az úgynevezett hat hónapos olimpiai szabályt, ami azt jelenti, hogy a doppingvétség miatt ennél hosszabb időre eltiltott sportolókat nem lehet kizárni a következő játékokról. A doppingellenes ügynökség közvetlenül ez után kérte a BOA-t, hogy bírálja felül saját szabályzata vitatott rendelkezését.
Colin Moynihan, a BOA elnöke időközben nyomatékosan hangsúlyozta: fenntartják a saját szabályukat, melyet a brit sportolók többségének támogatásával hoztak, és nem engednek beleszólást a válogatási elvükbe. A Brit Olimpiai Bizottság szerint joguk van eldönteni, kik kaphatnak olimpiai szereplési jogot.
Thomas Bach, a NOB alelnöke, a jogi testület vezetője egy hete úgy foglalt állást, hogy véleménye szerint a BOA-t nem lehet elmarasztalni, mert saját hatáskörén belül a lehető leghatékonyabban kíván fellépni a doppingellenes harcban.
A NOB végrehajtó bizottsága által 2008 júniusában elfogadott, utóbb érvénytelenített hat hónapos szabálynak vannak magyar érintettjei is. A birkózó világbajnok Kiss Balázsnak március 18-án járt le egyéves eltiltása, melyet doppingvétség miatt kapott. Az Eb-bronzérmes cselgáncsozó Ungvári Attilát idén júniusban két évre tiltotta el a sportág nemzetközi szövetsége, mert szervezetében tiltott szert találtak. Szepesi Nikolett Európa-bajnoki bronzérmes hátúszó azért hagyta abba másodszor is - idén januárban - az úszást, mert első visszavonulását követően nem jelezte visszatérését, s emiatt egyéves eltiltást kapott.
A Magyar Olimpiai Bizottság érvényben lévő doppingszabályzata azt mondja ki, hogy az a személy, aki olimpián követ el doppingvétséget, soha többé nem indulhat sem nyári, sem téli játékokon.