Kővágó: Nem doppingoltam!

Létrehozva: 2012. július 26. 18:33
Kővágó Zoltán és a Magyar Antidopping Csoport (MACS) álláspontja szerint tavaly augusztusban a magyar diszkoszvető nem találkozott doppingellenőrökkel, s nem tagadta meg a doppingellenőrzést. Az Athénban ezüstérmes, és Londonra is éremesélyesként készülő dobóatléta ellene folytatott hadjáratról beszél. Ez már a negyedik - olimpiához kapcsolható - magyar doppingügy.


Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek a csak csütörtökön nyilvánosságra került esetről elmondta, Kővágó tanúkkal és tényekkel tudja bizonyítani, hogy nem találkozott az ügyben érintett két osztrák doppingellenőrrel.

"Semmilyen tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Kővágó Zoltán megtagadta a doppingellenőrzést" - jelentette ki Gyulai Márton. Hozzátette: amíg a versenyző számos tárgyi bizonyítékkal támasztotta alá igazát, addig a másik oldalon egyetlen ember, a vizsgálatot vezető doppingellenőr ellentmondásokkal teli vallomása áll.

Kővágót tavaly augusztusban akarta ellenőrizni Szolnokon két doppingellenőr, de a megadott címen nem találták. A doppingellenőrök állítása szerint ezután felhívták az atlétát telefonon, aki megtagadta a találkozást, azaz az ellenőrzést. Ezért pedig kétéves eltiltás jár.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) értesítése után a független magyar doppingbizottság június 6-án úgy foglalt állást, hogy Kővágó nem követett el doppingvétséget. Ezután az IAAF a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely eltiltotta a diszkoszvetőt.

Gyulai Márton hangsúlyozta, értetlenül áll az eset előtt, mivel minden Kővágó igazát bizonyítja. Az MTI kérdésére a MASZ főtitkára közölte, az fel sem merült, hogy a versenyzőt megfosztják a júniusi Európa-bajnokságon szerzett bronzérmétől.

A MASZ csütörtök reggel közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy "a CAS másodfokú döntésében helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fellebbezésében foglaltaknak, mely szerint a sportoló megszegte doppingellenes kötelezettségeit, és kivonta magát a doppingellenőrzés alól", s ezért kétéves eltiltást kapott.

KŐVÁGÓ ZOLTÁN KÖZLEMÉNYE FACEBOOK-OLDALÁN
Tisztelt Szurkolók, Kedves Honfitársaim!

A média nyilvánosság és az általános felháborodás miatt a helyzet úgy kívánja, hogy hivatalosan is nyilatkozatot tegyek.

A médiában elhangzottak szerint a Nemzetközi Atlétikai szövetség indított eljárást ellenem korábban, mivel állítólag kivontam magam a doppingellenőrzés alól. A Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Antidopping Csoport és a Magyar Olimpiai bizottság felmentett a vádak alól, mivel semmit sem sikerült bizonyítani ellenem, nem szegtem meg doppingellenes kötelezettségeimet (kérdéses időszakban 4 napon belül 3 negatív doppingtesztet produkáltam az eset előtt 2 nappal és az eset után 24 órával).

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ezek után fordult a Nemzetközi Sportdöntő bírósághoz, ahol két évre eltiltottak a versenyzéstől. Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam, melyet hiába bizonyít negatív tesztek sorozata. Egyelőre senki sem tudja, mi történik körülöttem, 16 éve tűröm és együttműködök a világ egyik legkeményebb doppingellenőrzési gyakorlatával, és az Olimpiáig semmilyen probléma nem volt…

Ráadásul, még mindig nem tudja senki, hogy mi alapján ítéltek el, mivel az CAS nem indokolta a döntését! Még mindignem tudom milyen bizonyítékok alapján ítéltek el! Amíg ez nem tisztázódik, addig nincs is mire reagálnom, úgyhogy tényleg kíváncsian várom az indoklást, melyet követően szívesen állok a média elé.

Végezetül pedig szeretném megköszönni azt a rendkívüli támogatást, amit a magyar emberektől, a felkészítőimtől és hivatalos bizottságoktól kaptam, akik végig hittek az igazamban.

Őszinte Tisztelettel

Kővágó Zoltán

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem indulhat az éremesélyesünk!
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián Kővágó Zoltán Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető. A dobóatléta kétéves eltiltást kapott....
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: kovago_zoltan
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu