Szuperhős lett Makai György Newtonban!

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 13. 00:46
Minden túlzás nélkül állítható: Makai György vasárnap mutatott nagyszerű sportteljesítményéről még nagyon sokáig beszélnek majd a tengerentúli autósport-rajongók (is). A Sporthirado.hu pilótája a NASCAR előszobájának számító ASA LM-széria utolsó futamán tett olyat, amit valószínűleg senki más nem tett volna. Horrorfilmbe illő balesete után visszatért és végül egy félig nyitott, szétfűrészelt Chevrolet-ben ülve, a hivatalos végeredmény szerint a 10. helyen látta meg a hőn áhított kockás zászlót.


Panem et circenses. Kenyeret és cirkuszt a népnek.

 

Nos, a nép megkapta, a tömeg régen nem őrjöngött ennyire a híres newtoni Hickory Motor Speedwayen. Már ők is láttak nagy bukásokat, hatalmas eséseket, de a mostani mindenen túltett. Pech, a baleset egyik szenvedő alanya éppen - ahogyan arrafelé hívják - Gyuri Makai volt.

 

A 250 körös viadalt a 31. helyről kezdhette meg a hódmezővásárhelyi autóversenyző, s a 233. körig minden rendben is ment. Akkor azonban az egyik rivális akkorát borult, hogy szabályszerűen rázuhant az arra haladó Makai gépére. A vérfagyasztó pillanatokat követően természetesen azonnal a helyszínre siettek a mentőalakulatok.

 

A közönség lélegzet visszafojtva várta, mi történik. James Goff autóját daruval kellett kioperálni Makai autójából, amely amúgy teljesen totálkárosra tört. Honfitársunkhoz a tűzoltók siettek lélekszakadva, akik ha nehezen is, de valahogy kivágták őt a roncs gyomrából.

 

S világ, láss csodát! Makai szerencsére „csak" a kezét és a fejét ütötte meg a nem várt találkozás során. Amint lehetett a mentősök megvizsgálták a hőst, aki nem időzött ott sokáig és visszasietett a csapatához. „Autójába" pattant, és hatalmas ováció közepette be is vitte a célba a teljesen leamortizált járgányt.

 

A hátborzongató pillanatokra, majd az azt követő fiesztára így emlékezett a kaotikus viadalt végül 15. helyen záró Makai - legalábbis a hajnali hírek még erről szóltak, aztán kiadták a hivatalos végeredményt, amely szerint öt hellyel előrébb, a 10. pozícióban zárta futamát a magyar tehetség.

 

„Meg akartam látni a kockás zászlót, nem történhetett másképp. Nem sokkal a vége előttig minden rendben ment, aztán a célegyenesben szabályosan rámrepült az egyik rivális. Szó szerint ott volt az ölemben az autója. Jött a daru, leszedték a tetőmről, jöttek a mentősök is, akik meg engem vittek el. Megmérték a vérnyomásomat, de aztán a saját felelősségemre rájuk csaptam az ajtót.

 

„Közben a csapat szerelői szétfűrészelték a totálkáros Chevrolet-t, én meg bepattantam. A bukócső elhajolt, a bal oldala és hátul a tető is borzasztóan nézett ki, de mennem kellett. Tíz körrel a vége előtt visszatértem, és hallottam, ahogy a tömeg őrjöngve drukkol nekem. Félelmetes érzés volt átélni a balesetet, ugyanakkor a legfelemelőbb pillanat volt az, amikor befutottam. A fülesemen hallottam, ahogy a csapatnál sikoltoznak örömükben, az ellenfelek szeretettel gratuláltak, és össze-vissza ölelgettek. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hihetetlen, ami történt. Mindent köszönök a fantasztikus csapatnak és a fürge szerelőknek!"

 

Makai hozzátette, a keze még fáj, a feje még hasogat, de ezt a napot ő sem felejti el sohasem.

 

A newtoni „őrületet" egyébként az első helyről indult Kevin Leicht nyerte meg.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu