Az apró, törékeny kislány hihetetlen akarattal és edzésmunkával hamar bizonyította, hogy bizony komoly tehetsége van a súlyemeléshez. Mivel ehhez kellő alázat és szorgalom is párosult, diákversenyzőként és junior igazolt súlyemelőként is sorra hozta a szebbnél-szebb eredményeket, sikereket.
Pályafutásának csúcsa a 2002-es esztendő volt, amikor a törökországi Antalyában két ezüst mellett, szakításban Európa-bajnoki címet szerzett. A krónikához hozzátartozik még, hogy a varsói világbajnokságon friss kontinensbajnokként két negyedik helyezéssel tette le végérvényesen a névjegyét.
Edzőtáborok, hazai és nemzetközi megmérettetések, sport és tanulás, ez a következő 4-5 év krónikája tömören és röviden. No és egy fájó pont, 2004-ben Heninek nem sikerült kijutnia az olimpiára. De edzett és dolgozott tovább, közben pedig a magánélete is nagyon örömteli eseményeket hozott. Először férjhez ment, majd tavaly márciusban egy gyönyörű kisfiúnak adott életet.
Az ifjú anyuka alig fél évvel később már újra az edzőteremben izzadt és keményen készült a visszatérésre. Szeme előtt a pekingi olimpia, és az azt megelőző Európa Bajnokság lebegett. Nem rajta múlt, hogy az álmok szertefoszlottak, most már bizonyos, hogy nem lesz női súlyemelő a közelgő nyári ötkarikás játékokon. Mivel Henrietta teljes erőbedobással már nem tud újabb négy évet áldozni a súlyemelésre, így a visszavonulás mellett döntött.
„Borzasztó nehéz volt meghozni ezt a döntést, de mint ismeretes, 29 évesen, boldog családi körben, egy gyönyörű kisfiú édesanyjaként úgy érzem, hogy az életben már más feladataim vannak és ezek kissé háttérbe szorítják a súlyemelést. Csak félgőzzel, nem teljes szívvel és elánnal pedig nem szeretnék tovább versenyezni, mert az már nem az a Ráki Henrietta lenne, akit megismert a súlyemelő világ. Szomorúan, mégis boldogan teszem meg ezt a bejelentést, mert azt hiszem, sőt tudom, hogy nekem ez a sportág nagyon-nagyon sokat adott eddigi életem során... – mondta elcsukló hangon az Európa Bajnok.”
A sajtótájékoztatón visszavonulása alkalmából Ráki Henriettát külön köszöntötte Szitka Péter Kazincbarcika polgármestere, Kerekes Ottó a KVSE elnöke és Pátrovics Géza, Heni edzője is. A Magyar Súlyemelő Szövetség is elbúcsúzott versenyzőjétől, abban a reményben, hogy a diplomás édesanya még vállal majd szerepet a honi súlyemelésben.
Addig amatőr női labdarúgóként tartja magát formában, hiszen a sportról, a mozgásról ezután sem akar lemondani Kazincbarcika egyetlen női súlyemelő Európa Bajnoka, Ráki Henrietta.