Ezen kívül is ők játszották a legtöbb mérkőzést a kupa történetében: szám szerint kilencvenhármat (igaz, ennél csak eggyel teljesített kevesebbet a Munster), amelyből 66 győzelmet arattak, ez hetven százalékos teljesítmény!
Szombaton viszont nem a statisztikák fognak összecsapni, hanem a csapatok. A jelen vizsgálata előtt nézzük meg azért az idei sorozatot még alaposabban, mivel a két gárda nem azonos úton-módon került a döntőbe. Először „vesézzük ki” a francia egyletet.
A Toulouse nagyon erős csoportot kapott, rajtuk kívül a 2006-2007-es idény nagy skalpgyűjtője, az angol bajnoki címet és az EDF Kupát besöprő Leicester Tigers, a világklasszisok sorát felsorakoztató ír Leinster és a skót Edinburgh volt a csoport tagja. Húsz ponttal végeztek a franciák az élen, hattal előzték meg a Leicestert - meggyőző teljesítmény.
A negyeddöntőben a Cardiffot söpörték el 41-17-re, ez volt a kör legbiztosabb sikere. Igaz, csak az utolsó tíz percben törték meg ellenfelüket. De akkor aztán nagyon. Az elődöntőben a London Irisht takarították el 21-15-tel.
Kiegyensúlyozott csapat, amelynek mindkét csapatrésze klasszisok sorát vonultatja fel. A tolongásban a csapatkapitány Pelous az utóbbi évtized igazi legendája, sokszoros Hat Nemzet-győztes utolsó fellépéseire készül mostanában. Mellette szolgál Servat, Dusatoir és Nyanga a francia válogatottak közül, de az argentin különítmény sem megvetendő: Omar Hasan, Basualdo, Albacete. Ők főszerepet játszottak hazájuk első világbajnoki érmének kivívásában tavaly ősszel.
Az irányító posztokon is egymás sarkát tapossák a világklasszisok. Elissalde a francia, Kelleher az új-zélandi válogatottat vezette a világbajnokságon, de a dél-afrikai Gaffie du Toit sem kezdő. A háromnegyed mindig a csapat erőssége volt: a sok-sok francia válogatott (Heymans, Fritz, Jauzion, Poitrenaud) mellet itt vár bevetésre a fidzsi Kunavore is.
De idén több lehetőséget adtak a francia U21-es világbajnok csapat ifjú reménységeinek: Ledevedec (8), Mermoz (11) és Medard (14) sem okozott csalódást. Különösen Medard remekelt, tizenegy célt vitt a francia bajnokságban ebben a szezonban! Egy igazi és egy babonás árnyék vetül a csapatra. Nemrég térdsérülést szenvedett az élete legjobb formájában játszó szélső, Vincent Clerc, bár amint láthattuk, tudják kivel helyettesíteni. 2004-ben viszont a döntő utolsó percében Poitrenaud szerencsétlenkedett a célterületen, Rob Howley, a Wasps walesi veteránja pedig rávetődött a labdára, ezzel akadályozta meg tulajdonképpen a franciák triplázását.
