Döntőbe jutottak a Battai Bulldogok

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 31. 23:36
Ha nem is könnyen, de biztosan lépett túl a vendég KARC gárdáján a trónkövetelő Battai Bulldogok rögbicsapata az élvonalbeli bajnokság elődöntőjében. A kecskemétiek erősebb kerettel érkeztek Érdre, de így is sok sérültjük volt, például Nagyhegyesi Szabolcs, míg a hazaiaknál mindenki rajtra kész állapotban várta a sípszót.


Az első félidőre a kemény kecskeméti védekezés és a sok hazai hiba volt a jellemző. Két célt tettek be a hazaiak, de lehetett volna több is, csak éppen nem állt össze a Bulldogok tolija, rendszerint elejtették a labdát döntő pillanatokban.

 

Az első célt egy gyors ellentámadásból Ernecz Gábor szerezte, majd következett Farkasinszky Gábor magánszáma: megfogott egy előre rúgott labdát, majd a libasorban rátámadó védők mellett lépett el villámsebesen, megrúgta a labdát, végül a támogatására érkező társának passzolt, aki célba ért. 14-0 volt a félidőben. A teljes igazsághoz tartozik, hogy a hazaiak végig uralták a játékot, még Harmat kiállítása sem vetette vissza őket.

 

A folytatásban a hazaiak húztak egy jó 25 percet és el is döntötték a mérkőzést. Előbb Farkasinszky csapott le egy kósza labdára, a célterületre rúgta és a kapu mögé vitte a labdát, majd a fogó Costache lépett át egy résen.

 

Nemsokára egy ötös toliból indult a régen látott lendülettel Dobai Miklós és nyomta a labdát ellenfelestül a célterületre. Egy ellentámadás után a fiatal Gyurcsik futott a kapuba. Negyven pont előny – de ekkor megmutatta a KARC, hogy méltó a csapat névre. Bár csak a meccs 60. percében jutottak el a battai 22-es környékére, nem adták fel. Innen, a padlóról felállva vittek két célt (Réfi és Beke) és szépítettek.

 

A meccs nem hozott nagy izgalmakat, a vendégek egy év alatt sokat vesztettek erejükből, ellenben a megerősített keretű Bulldogok nem esélytelenek az esztergomi döntőben a címvédő, házigazda Vitézek ellen, ha képesek lesznek figyelni a mérkőzés teljes idejében.

 

RÖGBI, ÉLVONALBELI BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ:
Battai Bulldogok – Kecskemét 40-12

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu