Veszélyben a kajak-kenusok Eb-részvétele

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 23. 09:57
A megfelelő anyagi források jelenlegi hiánya miatt könnyen elképzelhető, hogy a magyar kajak-kenu válogatott nem vesz részt a nyári brandenburgi Európa-bajnokságon. Ezt a pénteki sajtóbeszélgetésen jelentette ki Baráth Etele, a honi szövetség elnöke.


Előzetesen kevesen gondoltak arra, hogy ilyen erősen szól majd a sportági vészharang hangja. Persze, olimpiai év után, ahhoz mérten különösen nehéz az indulás, egy új olimpiai ciklus első esztendeje. Ám a sportági elnök szavait így is nem kis megdöbbenést keltettek a jelenlévőkön, akik leginkább annak tudatában gyűltek össze igen szép számban, hogy újfajta válogatási elvekkel barátkozhatnak meg. A rövidre tervezett, de végül hosszúra nyúlt bevezetőből azonban keserű kép tárult elénk, méghozzá a sportág első emberének monológjából…

„Idén már elképesztő nehézségek elé néz a sportág – bocsátkozott a szakmai oldal kivesézése után a piszkos anyagi részletekbe Baráth Etele. – Az állami támogatás nagysága az előző évhez képest harminc százalékkal csökkent, ami a 2005-06-os szintnek felel meg. Plusz ugye idén nem számolhatunk még az olimpiai felkészülésre kapott egyszeri plusztámogatással sem. Ezen felül a sportág mögött, a szövetség mellett a főtámogatók megmaradtak ugyan, de a gazdasági válság hatására többen kivonultak a sportból úgy általában, illetve jelenleg is folyamatban van a kivonulásuk. Ez a mi sportágunkat is érzékenyen érintette. A szponzori támogatottságunk összege így húsz-huszonöt százalékkal lett kevesebb. Az árak viszont sehol sem csökkentek, sőt… Ha még idevesszük azt is, hogy a pekingi utazás állami költségvetésből történt, míg az idei vb-n való részvételt, amelyet Kanadában rendeznek, már magunknak kell kigazdálkodni, máris ott tartunk, hogy jelen pillanatban azt tudom elmondani: a németországi Eb-részvételünkre, amelyet Brandenburgban rendeznek, még nincs meg az anyagi fedezete a szövetségnek.”

 

 

"$$fhvideo:70110$$"


Nehéz elképzelni egy kontinensviadalt a sportágban meghatározó magyar válogatott nélkül. Olyan megtörtént már, hogy szakmai okokból nem élversenyzőink utaztak az Eb-re, olyan viszont még nem, hogy a költségvetési hiány miatt a magyar kajak-kenusok helyett csak egy részvételt lemondó táviratot küldjünk. Erre nagy valószínűséggel idén sem lesz példa, de hogy egyáltalán ennek a lehetősége is felvetődött, az már önmagában a nonszensz kategóriába sorolható. A sportág nehézségeink azonban ezzel még közel sem értek a végére, az elnök még folytatta mondanivalóját…

Miután sok más, a pekingi olimpián önmagához és várakozásokhoz képest gyengébben szereplő sportág türelmi időt kapott egyéb állami forrásokat nézve – a Wesselényi Alapítvány biztosította az edzők és a versenyzők „fizetésének” döntő részét –, ez a jól teljesítő kajak-kenusokra is kihatással volt, mert a kevesebb több részre osztódott. A szövetségben pedig az alkalmazottak elfelejthették a béremelést és a 13. havi fizetést, viszont a leépítés Damoklész-kardjaként lebeg a fejük felett.

„Nagyon régen, 1998-ban volt utoljára ilyen nehéz helyzetben a sportág, legalábbis az anyagi hátteret nézve. Akkor a szegedi vb-rendezés terhét évekig nyögtük. És hogy szakmai szempontokat is említsek, indokolt lenne, hogy minél több versenyzőt tudjunk kivinni a világversenyekre, így a vb-re is. egyrészt, hogy rutinosodjanak. Másrészt azért, hogy ne veszítsük el a fiatalokat, akikből Londonban, vagy akár később meríthetünk, az eredményeket várjuk el. Azt nem is említve, hogy a világ határozottan a szakosodás felé megy, egy ember egy számra tud versenyképesen felkészülni, ez pedig nagyobb létszámú csapatot feltételez. Ezzel szemben kis létszámú csapatot tervezünk utaztatni a vb-re.”

Nehéz, súlyos szavak, pedig a sportág változások előtt áll. Méghozzá párhuzamosan sok vonalon…

 

A sajtótájékoztatón részt vett még Vaskuti István, a honi szövetség alelnöke, a nemzetközi szövetség gyorsasági – ez a síkvízi új hívóneve – szakágának szakmai alelnöke, Storcz Botond, a felnőtt-, illetve Hüttner Csaba, az új utánpótlás-kapitány, valamint Gyulay Zsolt, MOB-alelnök.

„Már az olimpia előtt tudtuk, hogy változtatásokra van szükség - mondta Vaskuti, olimpiai bajnok kenusunk. – A mostani új válogatási rendszert kétéves előkészítő munka előzte meg. Szükségessé tette a nemzetközi vonalon tapasztalt változás és jónéhány olyan eset, amely a mi válogatottunkon belül történt. Pekingben két aranyérmünkkel megmentettük a magyar olimpiai csapat becsületét, de elégedettek nem lehetünk, maradt bennünk hiányérzet. Sportágunk folyamatosan változik, ellentétben a hagyományira jobban építő és ragaszkodó evezéshez például. Biztos vagyok abban, hogy a két fiatal kapitány is frissítést jelent, amely a sportág előnyére válik. Nemzetközi szinten is érzik a versenyzők, edzők, menedzsment, még a korábbi években látottakhoz képest is komolyabb változtatásokra van szükségünk, hogy a nézők és a televízió még nagyobb érdeklődését felkeltsük. Így jött képbe idén a váltó, amely több sportágban is látványos esemény, míg tervbe van véve egy hosszú táv, az 5000 méter reaktiválása. De nem reménytelen a helyzetünk: Pekingben egy togói kajak-kenus volt az olimpia harmadik legtöbbet interjúvolt sportolója.”

Szó esett Angyal Zoltán jövőjéről is: a volt szövetségi kapitány áprilisig hivatalában marad, de felmentve a munkavégzés alól. Utána az edzőképzés, a NUSI-val egyeztetve a patrónus-program, az orvosi háttér kialakítása szerepel majd a feladata között, valamit az, hogy tapasztalatával segítse utódját.

Storcz Botonddal új szelek érkeztek a sportágba: ami egy hete még csak elképzelés volt, azóta már valóság lett: a szakmai biztosság, benne az élversenyzőkkel foglalkozó edzők zöme, jóváhagyta az begyválogatós rendszert. Májusban tehát jön kötelező jelleggel a tájékoztató-verseny, amelyben mindenkinek egyesben kell rajthoz állnia. Utána a tervek szerint a válogatón, két Vk-n lehet majd csiszolni az új elképzelést, a csapatot és a csapathajókat, mielőtt részt vennénk az év két fő sportági eseményén, az Eb-n, majd a vb-n. Ha ugye lesz rá keret…

Az új kapitáőnyok megbízatása 1+3 évre szól, a folytatás nem elsősorban eredményfüggő, senki nem várja el tőlük, hogy minden fronton taroljunk. Természetesen álszent sem akart lenni senki, így Baráth Etele megemlítette: a szponzoráláshoz elengedhetetlen az eredmények felmutatása a támogatók felé.

Storcz Botond legfontosabb feladata lesz, hogy az új válogatási rendszerben ütőképes csapatot alakítson ki, míg Hüttner Csaba, aki a sikertelen első fordulós megmérettetést követően – akkor csak ketten álltak rajthoz, a mostani nyolccal szemben, kenus világbajnokunk akkor nem indult a versenyben – csak a héten lett kinevezve azt tekinti a legfőbb kihívásának, hogy az ifiből kiöregedő tehetségeket ne engedje elszakadni a sportágtól.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu