FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ: |
MONTENEGRÓ-MAGYARORSZÁG 14-13 (2-2, 4-3, 3-3, 3-4, 1-1, 1-0) Eindhoven. MAGYARORSZÁG: Szécsi, Biros, Kásás, Varga Dániel, Hárai, Madaras, Kiss G., Varga Dénes, Steinmetz Á., Hosnyánszky, Szivós, Katonás. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes. ÖSSZEFOGLALÓ: Visszaütött az, hogy hat napja játszott utoljára valódi tétmeccset a válogatott (a törökök ellen 22-2 aligha volt annak nevezhető), amely beragadt a rajtnál és bár összeszedte magát az első negyed végére (0-2-ről 2-2), de igazán pörögni az egész mérkőzésen nem tudott. Pedig minden lehetőség adott volt. Egyrészt a bírók futószalagon ítélték meg az emberelőnyöket, amelyeket egymás után hagytunk gól nélkül elmúlni, eközben a másik oldalon jól sáfárkodtak a lényegesen kevesebb lehetőséggel. Másrészt két embert kellett volna megfogni a meccs második felére, az elejétől parádézó Mladan Janovics, Ivovics duót (öt és három gól) - de nem sikerült. Harmadrészt pedig, annak ellenére nem tudtuk kiharcolni a győzelmet, hogy a két említett kulcsembert és két másik játékost végleg kiszórtak a bírók a hosszabbítás kezdetére. Ez a luxus bosszulta meg magát a végén. Első vereségét szenvedte el Eindhovenben a Kemény-legénység, így tart a rossz sorozat, utoljára 1999-ben tudott csúcsra érni Európa-bajnokságon. Vasárnap a nyitányon 12-8-ra lerendezett világbajnok Olaszország ellen lehet meg a bronzérem. Az arany sorsa a Montenegró-Szerbia délszláv rangadón dől el. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: 3.: Vége a mérkőzésnek. 14-13-ra kikaptunk. 3.: Megszerezték a labdát a montenegróiak, vége. 3.: 28 másodperc maradt. 3.: Kapufa után magyar időkérés. 3.: Elkapkodtuk és eladtuk a labdát. 0:55 vissza. 2.: Kontra után támadunk, 1:10 hátra. 2.: Itt eldőlhetett volna. 2.: Kontra ránk, Szécsi ziccert fogott a másik oldalon. 1.: Jokics emberelőnyben lőtte át védelmünket. 14-13. 1.: Megint Montenegró hozta el a labdát. hosszabbítás, 2. félidő
Vége a félidőnek. 3.: Mennyire kellett ez, nyolc másodperc maradt a szünetig. Vége. 3.: Mikor majd' lejárt az idő, emberelőnyből Kiss Gergely jobbról varrta be a rövidbe. 13-13. 2.: Mindkét oldalon továbbot intett a bíró, mi támadunk! 2.: Gojkovics lőtt óriási gólt a jobb felsőbe. 13-12. 1.: Elhozta a labdát Montenegró. Hosszabbítás, 1. félidő
8.: Vége a negyednek. Öt perc szünet és kétszer három perc hosszabbítás. 8.: Jó a blokk, Kiss Gergely lövését fogták, visszalötték, Szécsi bravúrral védte az egészpályást. 8.: Csak messziről tudtunk lőni, 13 másodperccel a vége előtt Montenegró a győzelemért támadhat. 8.: 41 másodperc még. Ha döntetlen, akkor öt perc szünet és kétszer három perc hosszabbítás. 8.: Petrovics lövése épp beszédült - egyenlő. 12-12. 8.: Montenegrói emberelőny. 7.: Mladan Janovics és Ivovics már nem térhet vissza - kivették a montenegróiak két méregfogát a hajrára. 6.: 2:08 vissza. 6.: Hárairól nincs ötméteres, de van kiállítás. Kemény Dénes kért időt. 6.: Nem hiszik el a montenegróiak: kapufa, megint mi támadunk! 6.: Hosnyánszky középről a kapu jobb oldalába durrantott. 11-9-ről fordítottunk!!! 11-12. 5.: Könnyed Szécsi-védés. 5.: Steinmetz centerből tette be a kapu jobb oldalába. Felálltunk, de ne álljunk meg. 11-11. 5.: Rossz passz után kiegészültünk, Janovics lövését Szécsi védte. Egyenlíthetünk!!! 4.: 4:30 van hátra. 4.: Janovicsot szórták ki: Madaras bejátszásából Steinmetz Ádám. Ez tanítanivaló volt. 11-10. 3.: Mellé - a másik oldalon. Huhh. 3.: Biros lépett meg, durrantott fölé jó nyolc-kilenc méterről. 3.: Madarashoz nem jutott el a labda. Bajban vagyunk. 2.: Majd' lejárt a támadóidőnk, szerencsére kiállítás. 2.: Szécsi a magyar kapuban Baksa helyén. 2.: Janovics foghatatlan, ötödik gólja a rövid alsóban landolt. 11-9. 2.: Kiss Gergely jobbról lőtte ki a jobb felsőt emberelőnyben. Nagyon, de nagyon kellett. 10-9. 1.: Az időkérés után ez is kimaradt, szerencsére kontra a másik oldalon. 1.: Kásás elhozta, 15 másodpercig még emberelőnyben vagyunk. 4. negyed
Vége a negyednek. 8.: Emberelőnyt nem tutdunk kihasználni, lejárt az idő. Ajjaj. 8.: Ivovics úszott meg és pattintott balról Baksa mellett a hosszúba. 7.: Azonnal fordítás, megúszásból, Paskovics volt az. 9-8. 7.: Emberelőnyből Janovics rakta be a kapufa mellé. Négy gólos. 8-8. 6.: Varga Dénes!!! 11 játékperc után újra vezetünk, balról lőtt a léc alá. 7-8. 6.: Steinmetz második kiállítását megúsztuk, Baksa ért le a bal alsóba. 5.: Ivovics ejtése landolt a kapufán. 5.: A tizedik magyar fórból Biros erőszakolta be közelről. 4.: Kontra a balkániakra, fordulás. 3.: Petrovics kicsit váratlanul húzta be a rövidbe. Emberelőnyből nem hibáznak a montenegróiak. 7-6. 3.: Baksa védett nagyot. 3.: Kellett mondani: kontra a másik oldalon is. 3.: A bírók mindent megtesznek, hogy visszavegyük a vezetést, az imént fújtak kontrát ellenfelünkre. 2.: Madaras jobbról a rövidet vette célba, a kapusról épp becsorgott. 6-6. 2.: Itt a kilencedik magyar emberelőny. 1.: Elhoztuk a labdát. 3. negyed
8.: Vége a negyednek. 8.: Emberelőny, Biros adta el a labdát - így marad a 6-5. 8.: Montenegrói kontra, 13 másodpercünk van. 8.: Kiss Gergely ágyúzta be a léc alá a büntetőt. 6-5. 8.: Hárainak tették be balról, ötméteres! Ezt megköszönhetjük a bíróknak. 8.: Kettő oda, nem erre számítottunk. 7.: Ivovics épp akkor verte be a kapu jobb oldalába, amikor kiegészültünk emberhátrányból. 6-4. 7.: Montenegrói időkérés. 7.: Biros kapott labdát középen, de Sztefanovics kapus jól jött ki és tisztázott. 5.: Kásás ötödik lövése nem talált cél, egyetlen gólja van. 5.: Hatodik emberelőnyünkből Biros lőtt kapufát. Luxus. 4.: Nem volt blokk: Mladan Janovics szabaddobásból, fordulásból patintott a jobb alsóba. 5-4. 3.: Jobbról Brguljan Kásás keze fölött a jobb felsőbe ágyúzott. 4-4. 3.: Micsoda játék: Kásás húzta be két méterről egy szép balos bejátszás után. 3-4. 2.: Fórban, balról Mladan Janovics lőtte be második gólját. 3-3. 1.: Fordítás 0-2-ről, hat perce nem kaptunk gólt. 1.: Birosnak tették ki balra, ő pedig behúzta a jobb alsóba. 2-3. 2. negyed
8.: Vége a negyednek. 8.: Megint Baksa véd, elfogy az idő... 8.: Kásás lőtt éppen mellé kissé balról. 7.: Baksa védett, kissé jobbról tartott a léc alá a labda. 7.: Megint Hosnyánszky hibázott, közelről. 6.: Kásás harcolt ki emberelőnyt, Hosnyánszky hagyta ki. 5.: Szivós blokkja után Kásás balról a bal alsót célozta meg, nagyot védett a kapus. 4.: Kiss Gergely kissé jobbról lőtt óriási gólt, a lécről pattant be. Gyors egyenlítés. 2-2. 4.: Biros pattintotta a kapu jobb oldalába az ötméterest. 2-1. 3.: Kicsit beragadtunk a rajtnál! 3.: Emberelőnyből, balról Janovics vágta be a hosszúba. 2-0. 2.: Magyar kapufa a másik oldalon. 1.: Ivovics lövése Hárairól pattant be - a magyar kapuban Baksa. 1-0. 1.: A montenegróiak hozták el a labdát. 1. negyed 20:00: Fehér sapkában a montenegróiak, kékben a magyarok. 19:30: Köszöntjük kedves Olvasóinkat a vízilabda Eb második elődöntőjében, a tét a szerbek elleni finálé! A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN: Szerbia-Olaszország 12-8 |