Risztov Éva ezüstérmes Berlinben

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 13. 12:38
A londoni olimpiai bajnok Risztov Éva ezüstérmes lett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai nyitónapján. A tavalyi vb-n ötödik Olasz Anna ezúttal is ebben a pozícióban végzett.


A német főváros déli agglomerációjához tartozó Grünauban, festői szépségű tavon kialakított pályán vágott neki a mezőny az olimpiai távú viadalnak, amelyen négy, egyformán 2500 méteres kört teljesítettek a versenyzők. A debreceni színekben szereplő Risztov Éva és a szegedi Olasz Anna is végig a 10-11 tagú élbolyban haladt, és a hajrá felé közeledve az első négytől kissé lemaradva az 5-7. helyen tempózott. Az utolsó 200 métert az olimpiai bajnok bírta a legjobban, a célegyenesben fokozatosan tört előre, és végül csak a holland Sharon van Rouwendalt nem tudta befogni. Olasz Anna szintén kiválóan finiselt, és 2013-as barcelonai teljesítményét megismételve ötödik helyen csapott célba.

A szám harmadik magyarja, Szilágyi Nikolett, aki Risztov klubtársa, a 15. helyet szerezte meg a 30 tagú mezőnyben.

A nyíltvíziek szerdai programjában szerepel még a férfiak 5 kilométeres vetélkedése, a 13.30-tól esedékes egyéni indításos viadalban Papp Márk, Rákos Patrik és Székelyi Dávid vesz részt.

Női 10 km, Európa-bajnok:
Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 1:56:06.9 ó
2. RISZTOV ÉVA 1:56:08.0
3. Aurora Ponsele (Olaszország) 1:56:08.5
...5. OLASZ ANNA 1:56:10.7
...15. SZILÁGYI NIKOLETT 2:00:45.8

Később:
férfi 5 km 13.30

Címkék: risztov_eva
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu