Olaszországba készül a szegedi reménység

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 25. 11:55
Több fiatal játékos tűnt fel a magyar vízilabda válogatott keretében a januári összetartásokon. Egyikük Török Béla, a LEN-kupa elődöntőre készülő Szeged Beton VE játékosa, aki a Németország elleni felkészülési mérkőzésen góllal mutatkozott hazánk legsikeresebb nemzeti csapatában és nevét ott találjuk az egri Volvo Kupára készülő bő keretben is. Török Bélát nem kell félteni: a közelebbi jövőre LEN-kupa sikert, a távolabbira Pro Recco szerződést remél.


- A 2008-2009-es szezon gyakorlatilag Török Béla éve. Egyre több szerepet kap klubcsapatában, a Szeged Betonban, amellyel már a LEN-kupa elődöntőjében jár, emellett pedig bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is. Gondolt erre az évad elején?


- Ez a pozitív széria igazából már egy szezonnal korábban elkezdődött, amikor Gyöngyösi Andrást Kásás Zoltán váltotta a Beton vezetőedzői posztján - nyilatkozta a szegediek egyik kulcsembere a sporthirado.hu-nak. - Tőle jóval több lehetőséget kaptam, amivel szerencsére élni is tudtam. Ennek ellenére a válogatott meghívója meglepett. Szerepeltem szinte az összes korosztályos nemzeti csapatban, sőt, a felnőtt csapat elérése is nagyon komoly célom volt, de hogy ilyen hamar sikerül a közelébe kerülnöm, azt nem gondoltam volna.

- A németek elleni találkozó egy felkészülési meccs volt, ám a fiatalodó magyar válogatott szempontjából különösen fontos. Annak ellenére, hogy a találkozóra úgymond átmeneti kerettel készült a csapat, többszörös olimpiai bajnokok is elutaztak Németországba. Milyen volt ebben az együttesben ilyen fiatalon szerepelni, sőt, gólt szerezni?


- Remek közösséget alkot a válogatott, amely amikor kell, teljes intenzitással a feladatra koncentrál, ám amikor van rá mód, lazítani is tud. Ami nagyon meglepett, az az, hogy szinte bátrabban tudok játszani a válogatottban, mint mondjuk a Szegedben. Olyan a nemzeti csapat légköre, hogy abból sincs baj, ha esetleg hibázik az ember, inkább bátorítják, hogy nyugodtan próbálkozzon a nehezebb megoldásokkal is. Kemény Dénes sem korhol le egy-egy hiba után, nem azt mondja, hogy „ne csináld”, hanem azt, hogy ezt „másképp csináld”. Ennek köszönhetően egyáltalán nem izgultam, és a németek elleni kétkapuzáson is többször betaláltam, a hivatalos találkozón pedig ötméteresből szereztem gólt. Utóbbinak nem is annyira a gól miatt örültem, hanem azért, mert a társak bíztak annyira bennem, hogy rám bízták a büntetőt, szerették volna, ha góllal debütálok.

- Édesapja szintén nagyszerű vízilabdázó volt, a Szeged színeiben 370 ob I-es találkozón ugrott medencébe. Mit szól az utód sikereihez?


- Természetesen nagyon büszke rám. Sok tanácsot ad a játékommal kapcsolatban, néha úgy érzem, talán túl sokat is, persze ez nem baj. A válogatottsággal kapcsolatban elmondta, egy hatalmas lehetőségként fogjam fel a szereplést, és annyit kért, mutassam meg, mit is tudok.

- Milyen szerepkörben képzeli el magát a jövő magyar válogatottjában?


- A januári összetartáson az derült ki, inkább bekként számítanak rám. Amíg támadásban olyan klasszisok vannak előttem, mint mondjuk Varga Dénes, Varga Dániel vagy Biros Péter, addig természetesen ennek is nagyon örülök. Hasonló szerepem lehet, mint jelenlegi csapattársamnak, Varga Tamásnak volt a csapatban, aki kétszer is nyert olimpiát a válogatottal.

- Bár a Szeged Beton botladozik a bajnokságban, a LEN-kupában már a legjobb négy közé jutott. Meddig tarthat ki a lendület?


- Reméljük végig. A Kazany elleni elődöntőben idegenben szoros meccset kell játszanunk, hogy a visszavágóra maradjon esélyünk. Ha pedig olyan hangulat lesz, mint volt a Vojvodina ellen a negyeddöntőben, a szurkolóink segítségével meglehet a döntőbe jutás, ott pedig már a Kazanynál csak könnyebb rivális jöhet, így akár kupagyőzelemmel is zárhatjuk a sorozatot. Ezzel történelmet írnánk, hiszen a Szeged korábban „csak” a döntőig jutott, valamint kárpótolnánk szurkolóinkat a bajnoki kudarcok miatt.

- Milyen céljai vannak a jövőt illetően?


- Szeretnék minél előrébb jutni, mind a válogatottban, mind klubszinten. A Betonnál még egy évig van szerződésem, aztán meglátjuk, hogyan alakul a jövőm. Minden lehetőséget át kell gondolni, mert számomra egyelőre a játéklehetőség a legfontosabb. Ha mondjuk elkerülnék a Vasashoz, egyhamar nem jutnék komoly szerephez a Varga-testvérek mögött. A későbbiekben pedig, ha esetleg bejelentkezne értem az olasz Pro Recco, amely napjaink egyik legjobb csapata, akkor azon nem gondolkoznék sokat.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu