Nagy esélyt kapott a magyar súlyemelő

Szerző: MTI/SHLétrehozva: 2011. november 5. 14:26
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) változtatott eddigi álláspontján: az ötkarikás játékokon doppingoláson ért versenyzőket csupán egy olimpiáról tiltja el. Ez azt jelenti, hogy adott esetben jövőre ott lehet Londonban Gyurkovics Ferenc is.



A 150 kilogrammos magyar versenyzőt doppingvétségért megfosztották a 2004-es olimpiai ezüstérmétől, el is tiltották, és bár kétéves büntetése letelt, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) még az athéni játékok előtt hozott határozata értelmében nem lehetett ott a 2008-as pekingi olimpián, sőt egészen mostanáig úgy festett, hogy a londonin sem indulhat.

Csakhogy a világszövetség változtatott eddigi elutasító álláspontján: az Aján Tamás elnök irányította IWF elnöksége a szombaton kezdődött franciaországi vb színhelyén úgy döntött, hogy a jövőben nem az összes, "csupán" a következő nyári olimpiától tiltja el azt az emelőt, aki ötkarikás játékokon bukik meg doppinggal - s ez nagyszerű hír a magyar emelőnek!

Gyurkovics Ferenc a Párizs közelében, Disneylandben zajló világbajnokságon indul, s most már rajta a sor, hogy bizonyítsa a hazai szövetségnek (MSSZ), hogy ott a helye az olimpián.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu