Július 14-én rajtol a Kékszalag

Szerző: MTILétrehozva: 2011. június 29. 13:19
Idén a megszokottnál egy nappal korábban, július 14-én, csütörtökön reggel 9 órakor rajtol el Balatonfüredről a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj nemzetközi vitorlásverseny.


A szervezők szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége azért döntött a rajt időpontjának megváltoztatása mellett, mert így a mezőny második felében célba érők is részt tudnak venni a Balaton-kerülő versenyt követő szombati közös vacsorán és banketten.

Szoják Balázs versenyigazgató elmondta, Közép-Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező és leghosszabb tókerülő versengésére több mint 500 hajó részvételét várják. Az indulóknak a légvonalban 145 km-es Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük a vízen.

Wossala György, a szövetség ügyvezető elnöke a magyar és az európai vitorlázás ünnepének nevezte a versenyt és bejelentette: az idén utolsó előtti alkalommal rendezik meg a zárt, vagy más néven klasszikus Kékszalagot, s 2014-től már csak nyílt formában bonyolítják le az eseményt.

A Kékszalagot immár negyedik alkalommal előzi meg a Kékpántlika Audi Kupa ifjúsági verseny. A július 13-i eseményen a legjobb utánpótlás-versenyzők állnak rajthoz, s teljesítik a Balatonfüred-Tihany-Balatonfüred távot.

A Kékszalagot először 1934-ben rendezték meg. A legtöbb elsőséggel Litkey Farkas büszkélkedhet, aki 2001 és 2009 között sorozatban kilencszer diadalmaskodott, s idén is az egyik fő esélyesnek számít. Az idei Kékszalag egyik fontos kérdése, hogy megdől-e a verseny gyorsasági rekordja, amelyet 1955-ben a Nemere II állított fel, amikor 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Erre van is esély, mert a meteorológiai előrejelzések szerint a rajt napján szeles idő várható.

A vitorlás eseményhez ezúttal is számos kiegészítő program kapcsolódik majd. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu, borfalu és kézműves kiállítás, a rajt napján pedig műrepülő-bemutató várja a látogatókat. A szombati eredményhirdetést követően a Class FM rádió "Class Nyár" koncertsorozatának fellépői szórakoztatják a nézőket.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu