Janics visszatért, Kozák vagy Fazekas?

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 18. 16:44
Kozák Danuta nyerte pénteken a női K-1 500 métert a kajakosok és kenusok első ötkarikás válogatóján, Szegeden. Másodikként meglepetésre a korábban magyar színekben világbajnok, de a tavalyi vb-n amerikaiként versenyző Fazekas Krisztina ért célba a döntőben, így kettejük közül kerül majd ki az, aki Londonban is vízre szállhat ebben a számban.


Fazekas már az előcsatározások során is megmutatta, hogy komolyan gondolja a csapatba kerülést, annak ellenére, hogy előzetesen szinte senki nem sorolta az esélyesek közé. Elő- és középfutamát is megnyerte, és a fináléban sem remegett meg a keze.

A 2011-ben ebben a számban vb-ezüstérmes Kozák első pályáján második lett párostársa, Szabó Gabriella mögött, majd a második fordulóban csak harmadikként ért célba Fazekas és a fiatal szegedi Kárász Anna mögött. A döntőben aztán kiderült, hogy addig tartalékolt, s favorithoz méltóan magabiztos diadalt aratott.
Harmadikként Kovács Katalin, negyedikként Csipes Tamara, ötödikként pedig a tavalyi szülése után visszatérő, szűk két év után újra versenyző Douchev-Janics Natasa haladt át a célvonalon. A korábbi világbajnok Benedek Dalma csak hetedik lett.

Kozák és Fazekas indulhat a jövő hétvégi, duisburgi Világkupán, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a Vk-viadalon is Kozák végez előrébb, akkor eldől a válogatás, ellenkező esetben egy újabb verseny, úgynevezett szétlövés következik.

Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elmondta: az, hogy Fazekas tavaly amerikai színekben versenyzett, nem okoz gondot, ez nem lesz akadálya annak, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon.  

Női K-1 500 m:
1. Kozák Danuta (Honvéd Domino) 1:48.890 p
2. Fazekas Krisztina (Graboplast-Győr) 1:49.930
3. Kovács Katalin (Honvéd Domino) 1:50.730
4. Csipes Tamara (Honvéd-Domino) 1:50.940
5. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 1:51.450
6. Kárász Anna (Démász-Szeged) 1:51.710
7. Benedek Dalma (MTK) 1:52.220
8. Szabó Gabriella (Honvéd Domino) 1:52.700

A további program:
szombat:
elő- és középfutamok 9:35 ó
döntők 15:40 ó (női K-2 500 m 16 ó)
vasárnap:
elő- és középfutamok 9:15 ó, férfi K-2 1000 döntő 10:13 ó
döntők 15:15 ó (női K-1 200 m 16 ó)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu