(Fotó: mkksz.hu)
Értékrendem alapján, büszkén vállalom, konzervatívnak tekintem magam, ezért is gyűlöltem annyira, amikor naponta kellett figyelni a híreket, hogy Nagy Laci spanyol válogatott lesz-e, válaszol-e egyáltalán Mocsai Lajos leveleire, mit szólnak az egészhez a cserben hagyott társak, és így tovább, és így tovább.
Az efféle kényes ügyeket igyekszem a másik oldalról is szemrevételezni, és enyhítő körülményként vettem lajstromba, hogy több mint egy évtizedet kézilabdázott Katalóniában, a családja, barátai már inkább oda kötik, a Barca-szurkolók imádják. A végén mégis arra jutottam, inkább felejtsük el az olimpián, és végezzünk egy-két hellyel hátrébb, mint hogy erkölcsileg megsemmisüljünk. Ha tetszik, a morális szempontokat előbbre valónak tartom a szakmánál. Persze, az idő mindent megszépít, utólag azok is ódákat zengenek „Lasziról", akik néhány hónapja még verbálisan ütötték-verték. De ez már múlt idő.
Ami a napokban, főként csütörtökön történt, az viszont újra felkorbácsolta az indulataimat (egyes szám, első személy), ám a fórumokon, ismerősi körben szemlélődve azt tapasztalom, mintha az ügy át sem lépné az ingerküszöböt, a közvélemény legalábbis – nevezzük így – megengedő.
Na, akkor vegyünk át egy-két dolgot.
Hogy mi motiválhatta a döntését? Baráth Etele, a kajak-kenu szövetség elnöke a sportnapilapnak adott interjújában ellentmondást nem tűrően kimondta, amit oly sokan, a tűzhöz kevésbé közel állók erősen sejtünk: a pénz mozgatja a rugókat. Baráth megerősítette, ő is úgy értesült, lényegében versenytárgyalás folyt Janicsért, s a szerb, a bolgár és az orosz szövetség közül az vihette, aki a legtöbbet ajánlotta. Kérdem én álnaivan: annak, hogy egy sportoló melyik nemzetet képviseli, mondjuk az olimpián, mi a fene köze van a pénzhez? Szerencsétlen Benedek Dalma vagy Paksy Tímea olimpiákról maradt le azért, mert hiába nyernek vb-ket, az erős konkurencia elveszi tőlük azt, amiről gyerekként álmodtak, és hogy az mégis megvalósuljon, dobbantani kell. Nem szép, de érthető – népszerű szóval élve: olyan emberi.
Janics Natasa viszont nemcsak adott (például három olimpiai címet) az országnak, de kapott is rengeteget erkölcsi és anyagi téren. Egyszer, a 2000-es évek elején elhatározta, a magyar szövetséggel együttműködve építi fel karrierjét, morális kötelesség, hogy egyoldalúan ne rúgja fel ezt a sok-sok évvel ezelőtt kötött „házasságot” (a másik házasságot most hagyjuk, a lényeg szempontjából érdektelen, bárki bármit sugall/harsog). Az ember – legyen az fókaidomár, kéményseprő vagy sportoló – ne kénye-kedve szerint váltogassa a nemzetiségét, a társadalmi együttélés fundamentumaira fittyet hányva. Épp ezért támogatnám, hogy a szövetség így búcsúzóul gáncsolja el Janicsot, és 2015-ig ne versenyezhessen szerb színekben. Azt már halkan jegyzem meg, ha ezek után szó nélkül zsebre vágja a törvény szerint 35 éves korától járó olimpiai életjáradékot, az milyen képet festene róla.
Lehet itt parasztokat vakítani („a család áll a döntés hátterében"), elkenni a felelősséget, de ennek a történetnek csak vesztesei vannak – persze nem anyagi értelemben.