Hatosdöntő a vízilabda BL-ben

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. augusztus 29. 21:58
Új rendszerben bonyolítja le az európai szövetség, a LEN a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját. Az egyik fő változás az, hogy az eddigi négyes döntő, az úgynevezett Final Four helyett a jövőben hatcsapatos finálét rendeznek az első számú kontinentális sorozatban.


A LEN csütörtöki hírlevele szerint a mostani BL jövő évi hatos döntőjének Barcelona ad otthont, s a katalán főváros vállalta a 2015-ös házigazda szerepet is, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a Barceloneta rendezőként tagja lesz a döntőnek.

Ez a tény a most vizsgázó rendszer egyik magyar résztvevőjét, a bajnoki címvédő Egert annyiból is érinti, hogy a sorsolás értelmében a BL-főtáblán egy csoportba került a Barcelonetával, továbbá a horvát Jug Dubrovnikkal és a görög Olympiakosz Pireusszal is, míg a fennmaradó két helyre a selejtezőkből érkezik két további csapat. (A B csoportban hasonló a helyzet, ide is két kvalifikációs legjobb jön, a további négy csapat pedig a török Galatasaray, a német Spandau 04, az olasz Brescia és a szerb Partizan Beograd.)

Előtte az "alapselejtező" két csoportjából öt-öt csapat lép tovább a második körbe. Itt a tíz együtteshez csatlakozik a hat kiemelt - köztük a másik magyar BL-induló, a Szolnok -, a tizenhatokat pedig négy négyes csoportba sorolják. A kvartettekből az első kettő lehet ott a harmadik fázisban, ott a négy csoportelsőt és a négy csoportmásodikot párokba sorsolják, és ezen oda-visszavágós rendszerű párharcok győztesei jutnak majd fel az említett BL-főtáblára.

A LEN a lebonyolítási reformmal párhuzamosan megemelte a pénzdíjat: 316 ezer eurót (94,8 millió forint) oszt szét a 12 főtáblás együttes között, és minél jobban szerepel egy csapat, annál magasabb prémiummal számolhat.

A BL LEBONYOLÍTÁSI RENDSZERE (VLV.HU)

Bajnokok Ligája, 2013-14

1. selejtezőkör szeptember 27-29.


A csoport, Nápoly (Olaszország)

- Mladost Zágráb (horvát)
- CN Marseille (francia)
- Schuurman BZC (holland)
- Sintez Kazany (orosz)
- Acquachiara (olasz)
- Málta bajnoka (a bajnokság még nem ért véget)

B csoport, Kragujevác (Szerbia)

- Szpartak Volgográd (orosz)
- Nagyvárad (román)
- Budva (montenegrói)
- Radnicski Kragujevác (szerb)
- Montpellier (francia)
- Hannover (német)


A tornákról csak a két utolsó helyezett esik ki, a többiek (tízen) a második selejtezőkörben folytatják.

2. selejtezőkör, október 11-13.

Az első kvalifikációs körből továbbjutott 10 csapathoz itt csatlakoznak:

- Primorje Rijeka (horvát)
- Duisburg (német)
- Vouliagmeni (görög)
- Szolnoki Dózsa KÖZGÉP
- Pro Recco (olasz)
- Crvena Zvezda (szerb)


A csapatokat négy négyes csoportba sorsolják. Minden csoportból ez első két helyezett jut tovább.

3. selejtezőkör - játéknapok: október 26. és november 9.

A második körből továbbjutott csapatok páronként, egyenes kieséses rendszerben küzdenek meg a továbbjutásért.

A párok elnevezése: A, B, C, D.

Főtábla

A selejtezőkből ide eljutó négy csapathoz csatlakozik a nyolc "szuperkiemelt" (egyenként 30 ezer euróért kapták meg ezt a jogot és ez számukra a következő két évben is biztosított - további 30-30 ezer euró fejében, aminek kifizetésére kötelezettséget vállaltak):

- CN Atletic-Barceloneta (spanyol)
- Wasserfreunde Spandau 04 Berlin (német)
- Olympiakos Pireusz (görög)
- AN Brescia (olasz)
- Jug Dubrovnik (horvát)
- Partizan Belgrád (szerb)
- ZF-Eger
- Galatasaray (török)

A főtábla csapatait most két hatos csoportba osztották - sorsolás útján.

A csoport
- ZF-Eger
- CN Atletic-Barceloneta (spanyol)
- Jug Dubrovnik (horvát)
- Olympiakos Pireusz (görög)
- a 3. selejtezőkör B jelű párosításának győztese győztese
- a 3. selejtezőkör D jelű párosításának győztese győztese

B csoport

- Galatasaray (török)
- Wasserfreunde Spandau 04 Berlin (német)
- AN Brescia (olasz)
- Partizan Belgrád (szerb)
- a 3. selejtezőkör A jelű párosításának győztese győztese
- a 3. selejtezőkör C jelű párosításának győztese győztese

Mindenki kétszer játszik minden csoportellenfelével, s a csoportok első három helyezettje jut be az új rendszerű végső döntőbe, a final six-be - kivéve az A csoportot, ahova az Eger került. Itt ugyanis a Barceloneta a rendező jogán eleve továbbjutó, tehát nem három, hanem csak két továbbjutó helyért harcol a többi öt csapat. (Ne feledjük, hogy a harmadik selejtezőkörből két olyan klub érkezik még ide, mint például a Pro Recco, a Primorje Rijeka, a címvédő Crvena Zvezda vagy a Radnicski Kragujevác...)

A főtábla-küzdelmek játéknapjai:

2013. november 20.,
2013. december 4.,
2013. december 18.,
2014. január 8.,
2014. január 29.,
2014. február 22.,
2014. március 15.,
2014. március 25.,
2014. április 9.,
2013. május 3.

FINAL SIX - a BL versenysorozat hatos döntője, 2014. május 29-31., Barcelona

A final six torna menetrendje előre meghatározott. A főtábla két csoportgyőztese közvetlenül az elődöntőbe jut, ellenfelük a csoportmásodik-csoportharmadik párharcok győztese lesz.

Címkék: vízilabda
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu