Gyurta első, három magyar arany eddig

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2013. december 13. 18:03
Gyurta Dániel aranyérmet nyert 100 méter mellen pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.


Együtt úszott a táv nagy részén a döntő mezőnye, a hajrához közeledve azonban a 200 méter mell magyar világelsőjének maradt a legtöbb ereje, aki így magabiztosan harcolta ki a győzelmet, mégpedig 57.08 perces idővel. A második helyen a német Marco Koch, a harmadikon a szlovén Damir Dugonjic végzett.

"Remélem, ez egy sorozat kezdetét jelenti, mert a százra is készülök már egy ideje. 2009-ben egyszer már nyertem ezüstérmet, most végre az arany is sikerült - nyilatkozott a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán Gyurta. - Éreztem, hogy ma jól fogok menni, az idő lehetett volna talán kicsit jobb, Berlinben, nyáron jöttem már 57-en belül. Talán azon múlt, hogy az első ötvenet nem kezdtem úgy el, mint akkor - de ma egyáltalán nem az idő számított, kizárólag a győzelem. Végtelenül boldog vagyok, hogy ez megvan!"

Gyurta a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Csütörtökön Hosszú Katinka győzött 200 vegyesen, Bernek Péter második lett 200 háton, pénteken pedig, a program korábbi részében Verrasztó Dávid megnyerte a 400 vegyest.

A nők 200 méteres mellúszásában Jefimova az amerikai Rebbeca Sony 2009-es világrekordján faragott 18 századmásodpercet. Ugyancsak az eddigi legjobb időt úszta az orosz csapat a 4x50 méteres vegyes vegyesváltóban.

férfiak:
50 m hát, Európa-bajnok:
Jérémy Stravius    (Franciaország) 23.19 mp            
2. Christian Diener     (Németország) 23.38        
3. Pavel Szankovics (Fehéroroszország)    23.45    

100 m mell, Európa-bajnok:
GYURTA DÁNIEL 57.08 mp
2. Marco Koch (Németország) 57.14
3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.24

100 m pillangó, Európa-bajnok:
Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 49.68 mp            
2. Jérémy Stravius    (Franciaország) 50.09    
3. Steffen Deibler    (Németország) 50.23    

400 m vegyes, Európa-bajnok:
VERRASZTÓ DÁVID     4:03.48 p        
2. Gal Nevo (Izrael) 4:03.50
3. Federico Turrini (Olaszország) 4:03.94    

nők:
100 m gyors, Európa-bajnok:
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 51.78 mp            
2. Sarah Sjöström (Svédország) 51.99        
3. Alijakszandra Heraszimenyja (Fehéroroszország) 52.34    

800 m gyors, Európa-bajnok:
1. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 8:05.18 p        
2. Lotte Friis (Dánia) 8:08.68        
3. Sharon Rouwendaal (Hollandia) 8:14.24    

100 m hát, Európa-bajnok:
Mie Oe. Nielsen    (Dánia) 55.99 mp    
2. Simona Baumrtova    (Csehország) 56.28    
3. Darina Zevina (Ukrajna) 56.94

200 m mell, Európa-bajnok:
Julija Jefimova (Oroszország) 2:14.39 világcsúcs - (régi: Rebecca Sony, amerikai, 2:14.57, 2009.12.18., Manchester)    
2. Rikke Möller Pedersen (Dánia)    2:15.21
3. Vitalina Szimonova (Oroszország) 2:18.88    

50 m pillangó, Európa-bajnok:
Sarah Sjöström (Svédország) 24.90 mp    
2. Jeanette Ottesen     (Dánia) 25.03        
3. Inge Dekker    (Hollandia) 25.29    

4x50 m vegyes vegyesváltó, Európa-bajnok:
Oroszország 1:37.63 p - világcsúcs (régi: 1:37.84, Ausztrália, 2013.11.09., Tokió)
2. Németország 1:39.32
3. Csehország 1:39.54
...6. MAGYARORSZÁG (CSEH LÁSZLÓ, GYURTA DÁNIEL, HOSSZÚ KATINKA, VERRASZTÓ EVELYN) 1:39.86

 

Férfi 100 m mell, Európa-bajnok:
GYURTA DÁNIEL 57.08 mp
2. Marco Koch (Németország) 57.14
3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.24

Címkék: gyurta_daniel
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu