Felavatták az első "pólósbuszt"

Szerző: MTILétrehozva: 2013. szeptember 26. 16:08
Autóbuszok névadóivá váltak a nyáron, Barcelonában világbajnoki címet szerzett magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai.


Amint az a budapesti brit nagykövetségen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: ezzel az egészen egyedi gesztussal is szerette volna a BIG BUS TOURS cég egyrészt kifejezni elkötelezettségét a Magyarországon nemzeti sportként tisztelt sportág iránt, másfelől népszerűsíteni a vízilabdát és a sportolókat itthon és külföldön egyaránt.

Bóna Ákos üzletfejlesztési igazgató jelentette be, hogy cége úgy határozott: jól ismert városnéző buszaik mindegyikét a vb-aranyérmes magyar csapat egy-egy tagjáról nevezi el, és a látogatók rövid ismertetőt is hallhatnak majd a buszon ülve az adott játékosról.

Jonathan Knott, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy személy szerint is büszkén támogatja a kezdeményezést, a magyar-brit együttműködést és a kiválóság, a kitűnő teljesítmény példáinak nevezte a világbajnok vízilabdázókat.

A nemzeti együttest szövetségi kapitányként ez év eleje óta irányító, s friss szakvezetőként a válogatottal máris világelsővé avanzsált háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor azt mondta, hogy egy vízilabdacsapatot mindig nehéz ismertté tenni, 13 játékost reklámozni.

"Ezért is örülök ennek az új lehetőségnek, a játékosok által kicsit a magyar vízilabdát is jobban megismerhetik" - jelentette ki a kapitány. A nagykövetség előtt ünnepélyesen is felavatták az első "pólósbuszt": a városnéző járművek közül az elsőre a barcelonai vb legjobb kapusának megválasztott Nagy Viktor neve került fel.

Címkék: vízilabda
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu