Bravúros fordítással nyertek a pólósok

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. augusztus 1. 16:45
Az erős bírói ellenszél és a többször három góllal vezető kínaiak sem tudták megállítani a magyar női vízilabda-válogatottat, amely egyszer vezetett a mérkőzésen, a végén és 11-10-re győzött az olimpián.


Az A csoportban rendezett délutáni összecsapásnak egyformán a nyitókörben elszenvedett vereséggel a hátuk mögött vágtak neki a felek: Merész András januárban Eb-harmadikként zárt csapatát az aranyérem egyik legfőbb várományosaként emlegetett amerikaiak győzték le 14-13-ra, míg a világbajnoki ezüstérmes ázsiai gárdát az olimpiai selejtezőtornán első spanyolok verték 11-6-ra.

A magyar-kínai meccshez további kiindulási pontként kínálkozott, hogy a szerdai rivális a londoni játékok előtti mindkét magyarországi felkészülési meccsén alulmaradt Drávucz Ritáékkal szemben.

A mintegy ötezer - javarészt magyar - néző üdvrivalgása közepette bevonuló csapatok a nyitópercet "kóstolgatással" töltötték, majd emberelőnyből az ázsiaiak szereztek vezetést, de Czigány Dóra tüstént válaszolt (1-1). Újabb kínai fór, újabb kínai gól következett, ráadásul kettő is (1-3).

A második negyed úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt: kínai találattal (1-4). Még mielőtt tovább súlyosodott volna a helyzet, Szücs Gabriella bal felső sarkos góljával szépített a Merész-gárda, egy ellentalálat nyomán azonban megint hárommal vezetett az ellenfél (2-5). A magyarok is kihasználtak egy emberelőnyt Keszthelyi Rita révén (3-5), aki rövidesen ismételt is, csakhogy közben az egyszer kettős fórban is játszó kínaiak sem tétlenkedtek (4-7). A nagyszünet előtt 12 másodperccel Czigány Dóra nagy góljával sikerült szépíteni (5-7).

A harmadik játékrész parádés Szücs-góllal rajtolt (6-7). A menetrendszerű emberelőny végén szép húzásból lett 8-6 "oda", Szücs - ezúttal a jobb felső sarkot választva - javította a magyar közhangulatot, majd a szintén triplázó Keszthelyi remek ejtésével meglett az egyenlítés is (8-8). Egy perccel az utolsó szünet előtt - hat az öt ellen - visszavették a vezetést a kínaiak, majd - miközben a változatlanság kedvéért Szücs egalizált - kaptak még egy előnyt (9-10).

A ritka magyar emberfórok egyike kínálta lehetőséggel élve Czigány indította jól a zárónegyedet (10-10). Zúgott a "Ria, ria, Hungária!", de a vezetést nem sikerült átvenni, igaz, a kínai akciók is terméketlennek bizonyultak. Szűk két perccel a vége előtt aztán megtört jég: Bujka Barbara centerből a vízről húzta a kínai hálóba a labdát (11-10). Az utolsó támadást a kínaiak vezethették, de hiába, hatalmas nézőtéri ováció is jelezte: nyert a magyar csapat, többször is háromgólos hátrányból felállva.

Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek értékelte a találkozót: "Ebben a győzelemben természetesen benne voltak a két magyarországi felkészülési meccsünk tapasztalatai is, de a siker kulcsát a csapategységben kell keresni. Ebben nem akadt hiba, a legkisebb láncszem is a helyén volt, miközben persze nagyon kellettek Gangl Edina védései és Szücs Gabi góljai is. Amúgy meglehetősen rosszul kezdtünk, de kimásztunk a gödörből, és hősies küzdelemben felülmúltuk a kínaiakat. Igyekszünk megverni a spanyolokat is."

LONDON 2012, VÍZILABDA, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ:

Magyarország-Kína 11-10 (1-3, 4-4, 4-3, 2-0)

Vízilabdacsarnok, 5000 néző, vezette: Sztavridisz (görög), Dreval (orosz)

Magyarország: Bolonyai Flóra - Czigány Dóra 2, Szücs Gabriella 4, Drávucz Rita, Keszthelyi Rita 3, Bujka Barbara 1, Menczinger Katalin. Kispad: Antal Dóra, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya, Tóth Ildikó, Csabai Dóra 1, Gangl Edina (kapus)

A kínai góldobók: Sun Huizi, Sun Yujun, Sun Yating, Ma Huanhuan 2-2, Gao Ao, Sun Yating 1-1

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu