Az egész ország úszni fog?

Szerző: MTILétrehozva: 2013. május 2. 15:18
Valamennyi megyeszékhelyen és más, kisebb városokban is ingyen nyitják meg kapuikat az uszodák, strandfürdők június 22-én, a Magyar Úszás Napján.


Hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kezdeményezése ténylegesen országos eseménnyé terebélyesedhet, arra azon a csütörtöki összejövetelen derült fény, amelyet a MÚSZ-ban tartottak a települések képviselői Gyárfás Tamással.

A MÚSZ elnöke elmondta, hogy a június 22-i rendezvénysorozatnak, mely napon ingyen lehet ismerkedni a különféle vizes sportágakkal, Balatonfüred lesz a központi helyszíne. Itt a nyíltvízi Európa Kupa-viadal mellett tömegsporteseményt is lebonyolítanak, és bár elválasztott pályán, de az olimpiai bajnok Risztov Évával és társaival párhuzamosan úszhatnak majd mindazok a Balatonban, akik részt kívánnak venni a 2,5 kilométeres megméretésen.

A MÚSZ közleménye szerint Gyárfás Tamás hozzátette, csupán jelképes összegű lesz a nevezési díj - ellentétben a hasonló eseményekkel -, és egy hamarosan megszülető együttműködési megállapodásnak köszönhetően valamennyi résztvevő ajándékot is kap majd. Továbbá lehet gyűjteni az aláírásokat is, hiszen ott lesz a vízben a magyar úszóválogatott összes neves versenyzője, s a tervek szerint a vízilabdázók is, illetve többen a közélet jeles szereplői közül.

A szervezők szerint június 22-én valóban az egész ország úszni fog, és érvényesül a rendezvény szlogenje: "Mindenki vizes lesz!"

Címkék: úszás
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu