"A vb második felére lendülünk bele"

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 27. 17:30
Életében másodszor fordul elő, hogy a televízió elől nézheti, ahogy öccse a magyar nemzeti színekért küzd. Varga Tamás, kétszeres olimpiai bajnokként szorít testvérének és társainak, hogy érmekkel a nyakukban térjenek haza Rómából. A vízilabdás berkekben csak Csuvinak becézett klasszis a SportHirado.hu-nak elárulta, szeretné visszaverekedni magát a válogatottba, hiszen néhány társával ellentétben őt még nem búcsúztatták el a Margitszigeten. Az idén nyáron Montenegróba igazoló játékos hozzátette, szerinte nyerünk a keddi, szerbek elleni negyeddöntőn.


 - Amikor először hívtam, kérte, hogy beszéljünk később, mert épp egy lakásban van dolga. Csak nem az új kotori odúját szemlélte meg?

- Ó nem, csak a párom üzlethelyiségében voltam éppen, jöttek beszerelni a riasztót. A lakásom egyébként már megvan Montenegróban. Egy teljesen új, egyszerű, kétszobás lakásba költözöm majd, közel a tengerparthoz. 

- Kiegyensúlyozottnak tűnik a hangja. Ezek szerint túl van a válás okozta lelki nehézségeken?

- Jól érzi. Igen, szerencsére jól vagyok, ez minden ember életében  nehéz időszak.

- Akkor nem lesz probléma az új csapatába való beilleszkedéssel sem. Tényleg,  továbbra is jó döntésnek tartja, hogy eligazolt Szegedről?

- Teljes mértékben. Úgy érzem, volt csapatommal nem biztos, hogy a bajnoki címért vagy a kupáért tudtunk volna harcolni. Sokan elmentek Szegedről, Weszelovszky Laci, Mihajlo Korolija, Molnár Péter és ugye, én is. Persze, sokan érkeztek a helyükre, Somogyi Balázs éppen az én posztomra, odaigazolt Molnár Tomi és Vindisch Feri is, no meg Andrei Busilja is. Szóval kérdéses, hogy egy még kiegyensúlyozottabb mezőnyben milyen szerepet tölthet majd be az együttes. Márpedig én szeretek olyan csapatban játszani, ahol van esélyünk címeket nyerni. Én éppen azért választottam a Cattarót, mert velük nagy célokért küzdhetek majd, nem mellékesen pedig a válogatott szempontjából is jobb helyen leszek .

$$jatekos$$

- Na igen, a válogatott... Vajon a margitszigeti Aranygálán szerepelt utoljára a nemzeti csapatban?

- Nézze, engem ott, akkor nem búcsúztattak el. Úgy gondolom, hogy ez nem véletlen. Én szeretnék még a válogatottban játszani és nagyon remélem, hogy Dénes sem mondott le rólam végleg. 

- Miközben ön itthon tartja formában magát és készül a következő szezonra, addig öccse és korábbi társai Rómában küzdenek egy roppant erős mezőnyben. Hányadik alkalom ez, hogy Zsolt a testvére nélkül szerepel a válogatottban?

- Ez a második. A 2003-as kranji Európa-bajnokságon én még a büntetésemet töltöttem, az öcsém pedig ott volt a keretben. Aztán ugyanabban az évben, Barcelonában már együtt voltunk a vízben. Nagyon szurkolok most neki és a többieknek is. Sok helyen hangoztatták, hogy a dobogó a cél. Azt hiszem, ebben a csapatban minden benne van. Az is, hogy nem nyer semmit és az is, hogy akár aranyérmesként utazik haza. 

- Ha az utóbbi változat jön be, az azt jelenti, hogy kedden megverjük a szerbeket...

- Ez a szerb csapat nagyon sokat változott. Heten lemondták a válogatottságot, nagyon fiatal a gárdájuk. De korábban mi is kikaptunk tőlük, aztán az olimpián mégis sikerült őket megverni. Szóval én mindenképpen győzelmet várok a mieinktől. Ez egy roppant kiegyensúlyozott mezőny, amely tele van meglepetésekkel. Elég csak a srácok ikszét említeni a németek ellen. A vb-n nagyon jól teljesítő horvátokat én például éppen akkor láttam játszani, amikor Kotorban aláírtam a szerződésem. Meg kell, hogy mondjam, katasztrofálisan játszottak. Összeségében azt hiszem, ismét Dénes megszokott terve igazolódik majd be, és a csapat a torna második felére lendül majd igazán formába.

Kovács Anikó
Kilábalóban a hullámvölgyből Fotó: Kovács Anikó

- Bírják majd a fiatalabb, rutintalanabb pólósok a háromszoros olimpiai bajnokok és az óriási nemzetközi tapasztalattal felvértezett játékosok - mint amilyen ön is - által rájuk hagyott pszichikai terhet?

-  Szerintem nyolc játékoson múlik majd nagyon sok. Kiss Gergő, Biros Peti, a két Varga, Madaras, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbi játéka és formája meghatározó a csapat szempontjából. És akkor nem is beszéltem Szivós Marciról, aki most ismét bizonyíthat az olimpia előtt, ott van Gór-Nagy Miki is és Hárai Balázs, akire szintén mindig lehet számítani. Szóval akikről beszélünk, már nem tehetségek, hanem jó játékosok, akik át tudják majd venni az örökséget. 

- Ön szerint van most olyan játékos a keretben, akit önhöz hasonlóan igazi jolly jokerként használhatna a kapitány?

- Nem szeretnék Kemény Dénes helyett ítélkezni, és megmondani neki, ki mit játsszon. Én anno azért számítottam - ahogy ön fogalmazott - jolly jokernek, mert több poszton tudtam, tudok játszani. Nem tudom, hogy a mostani keretben van-e ilyen játékos. De akár Szivós Marcit vagy az öcsémet is említhetem, akik nem feltétlenül a saját posztjukon szerepeltek a meccseken és mégis jó teljesítményt nyújtottak. 

- Egy év múlva akár lehet újra több poszton játszó pólósa a kapitánynak...

- Reméljük, hiszen Szécsi Zolihoz hasonlóan még nem búcsúztattak el. Jövőre meglátjuk...

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu