Wenger lemondott Suárezről

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 22. 17:40
Arsene Wenger elárulta, immár semmi esély arra, hogy az Arsenal szerződtesse Luis Suárezt, a menedzser azonban megnyugtatta csapata szurkolóit (már amennyire sikerrel járt): nagyon pörgős 12 nap következik.


 

Az Arsenal 3-0-ra diadalmaskodott a Fenerbahce otthonában, így szinte bizonyosan bekerül a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Arsene Wenger ennek megfelelően nemcsak a visszavágóval foglalkozott, hanem az átigazolási piac előttünk álló szűk két hetéről is beszélt a meccset követő sajtótájékoztatón.

Egy rossz hírrel szolgált elsőként, amikor az egyik újságíró a liverpooli Luis Suárezről kérdezte: „Semmi esély sincs arra, hogy leigazoljuk” – mondta tömören az Ágyúsok menedzsere, majd így folytatta:

„Ami a minőséget illeti, nincs szükségünk senkire, létszámban viszont nem vagyunk meg. Elvesztettük (sérülés miatt) Oxlade-Chamberlaint, Artetát és Diabyt – három válogatott középpályás. Ezért vagyunk karcsúk.”

„Egy játékost már megpróbáltunk szerződtetni a posztra, de még dolgozunk rajta. Mindenkinek meg kell értenie, hogy nagyon sok van hátra az átigazolási piacból.”

„Nekem csak most kezdődik, és nagyon sok minden várható szeptember 2-ig. Augusztus 21-től szeptember 2-ig 12 napunk van, sok minden fog történni. Most kezdődik” – nyomatékosította Wenger.

És hogy eddig miért csak egyetlen játékost, Yaya Sanogót igazolták le az Ágyúsok?

„Ez olyan, mint a póker. Az emberek olyan sokáig rejtve tartják a lapjaikat, ameddig csak tudják, majd a végén döntéseket hoznak. Először mindenki szabadságra megy, nem akar semmit sem csinálni, sok klub pedig edzőt váltott, nekik pedig először meg kell ismerniük a keretet, csak utána változtatnak” – utalt arra, hogy egyelőre sem a Manchester Unitednél, sem a Chelsea-nél nem voltak drasztikus átalakítások a nyáron.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu