Wenger: lassan vége a trófeaínségnek!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 2. 11:16
Arsene Wenger nem tudta leplezni örömét kedden este, miután csapata lenyűgöző első félidei játékkal 2-0-ra legyőzte a Napolit a Bajnokok Ligája második csoportkörében. A meccs hőse újra a nyáron vásárolt Mesut Özil volt, aki egy gólla és egy gólpasszal negyed óra alatt lerendezte az ellenfelet. Úgy látszik, az Arsenalnak végre csak összejött.


 

Az Arsenal megnyerte második csoportmeccsét is a 2013/2014-es Bajnokok Ligája-szezonban, Marseille után az Emirates Stadionban is győzni tudtak, ahonnan 2-0-lal küldték haza a Napoli együttesét. A meccs kulcsfigurája a nyáron szerzett Mesut Özil volt, aki hét percen belül gólt szerzett és gólpasszt adott, és bizonyította, hogy játéka teljesen illeszkedik új csapatába.

"Nem is tudom, mikor láttam ilyen jól játszani a csapatomat, legalábbis itthon - lelkendezett Arsene Wenger, az Ágyúsok menedzsere. - Ez volt hosszú-hosszú ideje a legjobb első félidőnk. De ebbe az is belejátszik, hogy szerintem azért a Bajnokok Ligájában kicsit másmilyenek a mérkőzések, mint a bajnokik."

"Utoljára talán akkor estem kísértésbe, hogy ilyeneket mondjak a saját csapatomról, amikor a Barcelonát vertük meg itthon (2011. február 16., 2-1), de hazai pályán azért más a Bajnokok Ligája is, mert az ellenfél csak jön és próbálkozik, mintha nem is idegenben játszana."

"Az angol bajnokságban ilyenkor a legtöbb csapat csak védekezik, kivár, a hazai gárdának pedig türelmesnek kell maradnia.  Itt ilyen nincs. Ez jól látszott ma is, a találkozó nyitottabb volt, mint egy PL-meccs." Arsene Wenger meg van győződve arról, hogy a nyolc éve tartó trófeaínségnek lassan vége.

"Azért vagyunk itt, hogy kupákat nyerjünk. Ez egy hosszú út, de nagyon jó alapjaink vannak, hiszünk magunkban, remek a csapategység, és csak az előttünk álló meccsre koncentrálunk." Ez egyébként a Manchester Unitedot legutóbb legyőző West Bromwich Albion elleni idegenbeli bajnoki lesz vasárnap.

Az Arsenal hat forduló után vezeti a Premier League tabelláját 15 ponttal (5 győzelem, 1 vereség), két ponttal megelőzve a Liverpool FC és a Tottenham Hotspur együtteseit. A Bajnokok Ligájában a mérleg: két meccs, két győzelem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az Arsenal tündököl, a Chelsea javított
Az Arsenal folytatta szenzációs szereplését, és ellenállhatatlan játékkal 2-0-ra legyőzte otthon a Napolit a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. Mesut Özil ismét brillírozott, gólt szerzett, majd gólpasszt adott. A...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Arsene Wenger
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu