Az Arsenal menedzsere a következő szezonban is Arsene Wenger lesz – egyezett meg a szakember és a klub két főrészvényese egy csütörtöki megbeszélésen.
A többek között a Real Madriddal összefüggésbe hozott francia mester emellett a nyári igazolási terveiről is egyeztetett Stan Kroenkével és Aliser Uszmanovval, akik erősítés céljából 11 millió fontot bocsátanak Wenger rendelkezésére a The Times mértékadó brit lap szerint.
A nyugat-európai szintén elenyésző összeg arra minden bizonnyal nem lesz elég, hogy világsztár érkezzen az Emiratesbe, ehhez az is szükségeltetik, hogy egy, netán több klasszis is továbbálljon Észak-Londonból.
A lehetséges távozók listáján szerepel Emmanuel Adebayor, Robin van Persie és Cesc Fabregas, míg a feltételezett érkezők lajstroma egyelőre jóval szerényebb, csupán a PSG hátvédje, Mamadou Sakho áll az Ágyúsok figyelő tekintetének kereszttüzében.
