Villa aprópénzért lesz Falcao utódja

Létrehozva: 2013. július 8. 17:35
Meglepetésre az Atlético Madrid lett a befutó a David Villáért folyó versenyben, a Barcelona ugyanis bejelentette hétfőn délután, hogy megegyezett a bajnoki bronzérmessel a támadó eladásáról. Ő lesz Radamel Falcao utódja.


A Tottenhamet és az Arsenalt, időnként pedig a Fiorentinát, a Chelsea-t és a Manchester Unitedet emlegette a szaksajtó mostanában, mint a katalánoknál a lábtörése óta mellőzött támadó legnagyobb érdeklődői. A fővárosiakról szinte szó sem esett, csak annyi, hogy lemondtak Álvaro Negredo megszerzéséről, most viszont befutottak.

A Barcelona megerősítette, hogy megegyeztek az Atléticóval, mégpedig nevetségesen alacsony, 2,1 millió euróban. Emellé 2 milliót utalnak, ha a játékos marad a 2014/2015-ös idényre, egy újabb év pedig újabb 1 millió eurót jelent majd. Ezen túl a spanyol bajnok 50 százalékban részesül Villa későbbi esetleges eladásából.

A megállapodás teljes értéke így is csak 5,1 millió euróra rúghat, ami még mindig semmi a képességeihez képest.

A támadó így olcsó megoldást jelent Radamel Falcao pótlására, aki májusban a Monacót választotta nagyjából 60 millió euró körüli összegért. A Barcelona színeiben három esztendő alatt 119 mérkőzésen 48 gólt szerzett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu