U19-es selejtező: rajt a moldávok ellen

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 25. 11:51
A magyar U19-es válogatott hétfőn kezdi meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező minitornán, Szepessy László együttese délután 14.30-kor a moldávok ellen lép pályára Tatabányán. A csoportban e két válogatott mellett Lengyelország és Finnország tartózkodik, a továbbjutás bravúros teljesítmény lenne.


A válogatott az elmúlt egy hetet a tatai edzőtáborban töltötte, és napi két foglalkozással készült az előttünk álló egy hét feladataira - számol be minderről a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja.

Miután a tornára csupán 18 játékost lehet nevezni, Szepessy László hétvégén szűkítette bő keretét, a csapat hétfőn elsőként Moldova ellen lép pályára.

"Az elmúlt egy hétben maradéktalanul elvégeztük a tervezett feladatokat, a játékosok fizikálisan, mentálisan és taktikailag is megfelelően rákészülhettek a mérkőzésekre - nyilatkozta Szepessy László szövetségi edző. - A futballisták elszántak, bízom benne, hogy sikerrel vesszük az előttünk álló akadályokat. Az európai utánpótlásban az utóbbi években kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ezért három nehéz ellenfél vár ránk, a továbbjutás kiharcolását mindenképpen bravúrnak könyvelhetnénk el. Első ellenfelünk a moldáv együttes lesz, és a róluk beszerzett felvételek alapján kijelenthető, hogy szervezett, kulturált futballt játszanak, már ezen a mérkőzésen is nagyon nehéz feladat vár ránk."

Az U19-es Eb-selejtező torna programja:
október 25., hétfő
Magyarország - Moldova 14.30, Tatabánya
Lengyelország - Finnország 14.30, Telki

október 27., szerda
Magyarország - Finnország 14.30, Tatabánya
Moldova - Lengyelország 14.30, Telki

október 30., szombat
Magyarország - Lengyelország 12.30, Tatabánya
Finnország - Moldova 12.30, Telki

 

Az U19-es válogatott 18 fős kerete
Kapusok:
Ambrusics Róbert (Leicester City)
Nacsa Péter (Győri ETO)

Védők:

Otigba Kenneth (Heerenveen)
Kelemen Dávid (MTK)
Izing Martin (Videoton-Puskás Akadémia)
Szolnoki Roland (Videoton-Puskás Akadémia)
Farkas Márk (Haladás)
Farkas Norbert (Videoton-Puskás Akadémia)

Középpályások:

Windecker József (Győri ETO)
Batizi-Pócsi Balázs (Nyíregyháza)
Szakály Attila (Haladás)
Skriba Máté (MTK)
Kovács István (Haladás)
Ponczók Csaba (Videoton-Puskás Akadémia)
Czár Richárd (Budapest Honvéd)

Támadók:
Zamostny Balázs (Pécs)
Tóth Lajos (Debrecen)
Elek Bence (Videoton-Puskás Akadémia)

 

Címkék: u19
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu