U17: hibátlan mérleg az Eb-selejtezőkön

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 28. 17:59
U17-es válogatottunk harmadik mérkőzését is megnyerte a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, így csoportelsőként jutott a tavaszi elitkörbe. A fehéroroszok és az andorraiak elleni győzelmeket követően válogatottunknak már egy döntetlen is a csoportelsőséget jelentette volna, míg a norvégoknak csak egy nagy különbségű győzelemmel volt esélyük a továbbjutásra.


Pisont István szövetségi edző a Hrabina Alex - Baksa Dénes, Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Tamás Krisztián - Nagy Dominik, Németh Márió, Ács Ádám (Bobál Gergely, 48.) - Tóth László (Popgeorgiev Pantelis, 63.), Farkas Zoltán, Forgács Dávid (Medgyes Zoltán, 30.) összeállításban szerepeltette csapatát - írja az mlsz.hu.

A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, a mezőnyfölényünk az első húsz percben helyzetekben is megmutatkozott, Farkas Zoltán és Forgács Dávid is közel járt a gólszerzéshez. A 27. percben megszereztük a vezetést, egy bal oldali szöglet után a norvég kapus nem tudta megfogni a labdát, a hosszú oldalon érkező Tamás Krisztián pedig a bal sarokba helyezett. A 30. percben Forgács Dávid súlyos sérülést szenvedett, hordágyon vitték le a pályáról. A norvégok a félidő hajrájában aktívabbá váltak, és kihasználva egy figyelmetlenséget, a 36. percben Finne Bard révén kiegyenlítettek. A háromperces hosszabbítás utolsó pillanataiban Daehli Mats távoli lövéssel vette be a magyar kaput, így 2-1-es norvég vezetésnél ért véget az első félidő.

Az 54. percben egyenlítettünk, egy gyors kontra végén Tóth László adott be jobb oldalról, a középen érkező Bobál Gergely 13 méterről a jobb sarokba helyezett. A folytatásban a mieink irányítottak, és az utolsó pillanatokban sikerült megszereznünk a győztes gólt: a 81. percben Németh Márió bal oldali szabadrúgása után Bobál csúsztatott a bal sarokba, kialakítva a 3-2-es végeredményt.

A magyar válogatott hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a csoportot, amelyből második helyen a mai napon Andorrát 5-0-ra legyőző Fehéroroszország jutott még tovább.

"Jól kezdtük a mérkőzést, de egygólos vezetésnél kissé kényelmessé váltunk, és ezt megérezték a norvégok, akik kihasználták a figyelmetlenségeinket, és fordítottak - mondta Pisont István a lefújás után. - A szünetben igyekeztem megnyugtatni a játékosokat, és a második félidőben már sokkal jobb ritmusban, pontosabban játszottunk. Az utolsó pillanatokig hajtottunk, így elmondható, hogy a szív diadala volt ez a győzelem."

Címkék: u17
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu