Totti: Jobb erőkből állunk, mint a Juve

Szerző: SHLétrehozva: 2014. január 3. 21:33
Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya az Il Messagerónak adott interjújában számolt be várakozásairól a Serie A vasárnapi esti csúcsrangadója előtt, amelyet a Juventus Stadionban rendeznek majd. Azt mondta, a derbi után ez a párharc a legfontosabb a számára.


"Tekintélyt parancsoló a Juventus eddigi szezonja. Masszív csapat, amely minden egyes meccsen a végsőkig hajt a győzelemre.

Ha egyénenként nézzük, mi jobb erőkből állunk, csapatként egyelőre talán ők az erősebbek, a mag már évekkel ezelőtt kialakult náluk. Összeszokottabbak, egy csapatot nagyon össze tudnak kovácsolni az együtt megélt sikerek.

A Scudettóról még korai beszélni, csak féltávnál vagyunk, de nagy fegyvertény lenne legyőzni most a Juvét, mert azzal kétcsapatossá válhatna a bajnoki címért folyó harc" - mondta a falkavezér.

Totti számára a derbi után ez a leginkább várt párharc minden évben. Nem is felejtett el egyet odavágni a Biancionerinek:

"Egyszer azt nyilatkoztam, hogy a Juve ellen olyan játszani, mintha 14-en lennének a pályán veled szemben. A külső körülmények általában nekik kedveznek. Lehet, hogy ez csak véletlen, mindenesetre nem egyszer tapasztaltam..." - zárta mondandóját Totti, aki szerint most nem fordulhat elő, hogy az első húsz perc alatt hármat kapnak a Juventustól, mint az tavaly ősszel megtörtént.

SERIE A, 18. FORDULÓ
vasárnap
Chievo-Cagliari 15:00
Fiorentina-Livorno 18:00
Juventus-Roma 20:45
hétfő
Napoli-Sampdoria 12:30
Catania-Bologna 15:00
Genoa-Sassuolo 15:00
Milan-Atalanta 15:00
Parma-Torino 15:00
Udinese-Verona 15:00
Lazio-Inter 18:30

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Juventus 17 15 1 1 39 11 +28 46
2. Roma 17 12 5 0 35 7 +28 41
3. Napoli 17 11 3 3 36 20 +16 36
4. Fiorentina 17 10 3 4 33 20 +13 33
5. Internazionale 17 8 7 2 37 21 +16
6. Verona 17 9 2 6 31 26 +5 29
7. Torino 17 6 7 4 30 24 +6 25
8. Parma 17 4 8 5 23 25 −2 20
9. Genoa 17 5 5 7 17 20 −3 20
10. Lazio 17 5 5 7 22 26 −4 20
11. Udinese 17 6 2 9 17 22 −5 20
12. Cagliari 17 4 8 5 18 24 −6 20
13. Milan 17 4 7 6 25 26 −1 19
14. Sampdoria 17 4 6 7 20 25 −5 18
15. Atalanta 17 5 3 9 18 25 −7 18
16. Chievo 17 4 3 10 13 23 −10 15
17. Bologna 17 3 6 8 17 31 −14 15
18. Sassuolo 17 3 5 9 17 36 −19 14
19. Livorno 17 3 4 10 16 29 −13 13
20. Catania 17 2 4 11 10 32 −22 10
Címkék: Francesco Totti
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu