"Torresnek itt nincs jövője"

Szerző: SHLétrehozva: 2013. augusztus 27. 14:03
A Chelsea spanyol csatára egyelőre José Mourinho csapatában sem játszik meghatározó szerepet, és a liverpooli legenda, Jamie Carragher szerint nem is fog. A TV-kommentátorként dolgozó egykori védő szerint korábbi liverpooli csapattársa, Fernando Torres londoni pályafutása a végéhez közeledik.


 

"Mindannyian tudjuk, hogy Wayne Rooney-t akarja - mondta a Sky Sportsnak Jamie Carragher a Chelsea menedzseréről, José Mourinhóról. - Ezzel tulajdonképpen azt is mondja és sugallja a világnak, hogy nem elég jók a csapata csatárai. Azon se csodálkoznék, ha most valahogy üzent volna a lelátón ülő tulajdonosoknak."

"Ez pedig azt jelenti, hogy Torres ideje lejárt a Chelsea-nél. Nem hiszem, hogy jó időszaka lenne Mourinho alatt, már csak azért sem, mert amikor a tréner visszajött a Stamford Bridge-re, egyből kritizálni kezdte Torrest. Mégis kezdette a Hull City ellen, ahol viszont gyengén játszott."

Carragher arról is beszélt, hogy mivel neki van összehasonlítási alapja, látja, hogy Torres már nem a régi, és nem is lesz az. "Én játszottam vele együtt az Old Traffordon, ahol saját pályáján szinte őrületbe kergette Nemanja Vidicset 2009-ben. Mi sosem cseréltük volna el senkire."

"De most még André Schürrle elé sem tudott bekerülni a kezdőbe, aki ráadásul nem is csatár, hanem csak szélső. Ezért nem hiszem, hogy én még valaha fogom látni ugyanazt a Fernando Torrest, akit 2009-ben." Fernando Torres 2011 januárjában igazolt Liverpoolból a Chelsea csapatához, Angliában rekordot jelentő 50 millió fontért.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu