Tombolnak Liverpoolban: Carragher is oda

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 29. 11:58
Nem elég, hogy előnyből kapott ki a hosszabbításban 2-1-re a Liverpool, Roy Hodgson menedzsernek amiatt is fájhat a feje, hogy a Tottenham ellen megsérült Jamie Carragher. A csapatkapitány vállsérülése miatt hat hétre kidőlt.


A 86. percben, 1-1-nél kellett lecserélni Carragher, akit csak ezután ért a rossz hír: minimum másfél hónapig pihennie kell. A jelenleg 10. helyen álló Liverpoolt tehát újabb sokk érte, Hodgson mester érthetően nincs feldobva.

"El vagyok keseredve, mert egyfelől az utolsó pillanatban kaptunk ki, másfelől Jamie sérülése miatt - kezdte Hodgson. - A baj az, hogy nem sokkal a gól előtt történt meg a baj, Jamie-t le kellett cserélni, így újra meg kellett szerveznünk a védekezésünket. Pontokat és egy karizmatikus belső védőt is veszítettünk vasárnap délután."

Martin Skrtel révén a vendégek szereztek vezetést az első félidőben, majd a szlovák védő a saját kapujába is betalált. Jermain Defoe ugyan tizenegyest hibázott, lesgólt is fejelt, de a kis Aaron Lennon a 92. percben megmentette őt.

PREMIER LEAGUE, 15. FORDULÓ:
TOTTENHAM-LIVERPOOL 2-1 (0-1)
London, White Hart Lane, vezette: Martin Atkinson.
TOTTENHAM: Gomes - Hutton, Kaboul (Bassong, 36.), Gallas, Assou-Ekotto - Lennon, Palacios, Modric, Bale - Van der Vaart (Defoe, 12., Sandro, 93.), Crouch. Menedzser: Harry Redknapp.
(kispad: Cudicini, Pavljucsenko, Defoe, Bassong, Kranjcar, Corluka, Sandro)
LIVERPOOL: Reina - G. Johnson, Carragher (Kirjakosz, 86.), Skrtel, Konchesky - Kuyt, Meireles, Lucas, Maxi - Torres, Ngog (Fabio Aurelio, 74.). Menedzser: Roy Hodgson.
(kispad: B. Jones, F. Aurélio, Jovanovics, Kirjakosz, Babel, Poulsen, Shelvey)
Gólszerző: Skrtel (65. - öngól), Lennon (92.), ill. Skrtel (42.)
Sárga lap: Meireles (24.), Konchesky (30.), Carragher (41.), Johnson (88.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A túlórában nyert a Spurs a Pool ellen!
VIDEÓK! Parádés meccsen talált be Skrtel először az ellenfél, aztán a saját kapujába, majd a túlórában, amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, Lennon sújtott le a Liverpoolra és nyerte meg a meccset a Tottenhamnek a White...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu