Szia, Siasia! A cél a vb-negyeddöntő

Szerző: SH; MTILétrehozva: 2011. november 3. 16:02
Stephen Keshit nevezték ki csütörtökön a nigériai labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányának. Keshi Samson Siasiát váltja, aki nem tudta kivezetni az elmúlt évtizedekben a kontinens egyik legjobbjaként számon tartott csapatot az Afrikai Nemzetek Kupájára.


„Az új kapitánytól azt várjuk, hogy vezetésével a 2013-as kontinenstornára és a 2014-es brazíliai világbajnokságra is kijut a válogatott, s Brazíliában legalább a negyeddöntőig jut” - áll a nigériai szövetség közleményében.

Az új szakvezető 1983 és 1995 között játszott a válogatottban, amelynek az 1994-es világbajnokságon csapatkapitánya volt. A karrierje nagy részét Belgiumban - többek között az Anderlechtnél - töltő korábbi védő Togónak három alkalommal volt szakvezetője, a 2006-os vb-re az ő irányításával jutott ki - története során először - a csapat. Emellett 2008 és 2010 között Mali nemzeti együttesét is vezette.

Nigéria úgy végzett csak a második helyen selejtezős csoportjában, s maradt le a jövő januári tornáról, hogy utolsó mérkőzésén, hazai pályán nem tudta legyőzni Guinea együttesét. A csapat - mely kétszer nyerte meg az Afrika Kupát (1980, 1994) - a legutóbbi viadalon ezüstérmet szerzett.

Keshi már egy éve is pályázott a posztra, akkor éppen Siasia ellenében bukott el.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu