Spanyol gólínség: „jogos a kritika"

Létrehozva: 2013. március 26. 15:26
Didier Deschamps a labdát akarja megbecsülni, míg Vicente del Bosque nyílt mérkőzést szeretne az I-csoport rangadóján kedden, amikor Franciaország Spanyolországot fogadja a világbajnoki selejtezők 5. fordulójában. A hazaiak szerint elég a tiszteletből, ideje harcolni, a vendégek pedig elismerik, kevés a gól, és jogos a kritika.


Sejthető volt, hogy galibát okoz majd valakinek Franciaország második kalapban szereplése a vb-selejtezők sorsolásán. Össze is került a címvédővel az I-csoportban, és tavaly ősszel Olivier Giroud egyenlítő gólja jelezte a Vicente Calderónban, hogy számolni kell vele. Főleg azután, hogy a többi mérkőzését megnyerte, míg a hispánok óriási meglepetésre nem bírtak Finnországgal, ezzel még nagyobb jelentősége lesz a kedd esti párizsi rangadónak.

A spanyolok elnézve a másik három ellenfelet egy vereséggel gyakorlatilag elbuknák az automatikus kijutást, és valakinek súlyos fejfájást okoznának a pótselejtezőn. „Egyáltalán nem aggódunk – hessegette el a kellemetlen helyzet súlyosságát Vicente del Bosque szövetségi kapitány. – Hiába voltunk nyomasztó fölényben, csak egy gólt rúgtunk az elmúlt két mérkőzésen, így jogosan indulnak ki ebből, és él a kétely velünk szemben."

„Ettől függetlenül nem idegeskedhetünk, meg kell nyitnunk a pályát és használnunk teljes szélességében. Nincs mese, meg kell találnunk a módját, hogy egy sokkal nyíltabb mérkőzést játsszunk" – vázolta fel a céljait, ahogy tette azt Didier Deschamps francia szakvezető is. „Jól kell használnunk a labdát, ha nálunk van, így védekezésre kényszeríthetjük őket. Értelmetlen egy ilyen csapat ellen a labdabirtoklásért harcolni, ám az hatványozottan fontos, hogy megbecsüljük a játékszert, mert ha nem, akkor olyan egyoldalú mérkőzésbe bonyoludunk, mint Madridban."

A korábbi kiváló középpályás figyelmeztetett: „Minden mérkőzésen a győzelem a célom. Az első meccs előtt tiszteltük őket, most itt az ideje a harcnak. Határozottabb ellenfél vár ránk, de képesek vagyunk őket kordában tartani. Elismerem, ha pénteken nyertek volna, akkor is győzelmi szándékkal érkeznek, így végképp ez a céljuk."

A hazai keretben nincs új sérült, Deschamps 4-3-3-ra válthat, és előre a veszélytelen Karim Benzemát Olivier Giroud-re cserélheti. Visszatér a kezdőbe Patrice Evra és Yohan Cavaye, míg megőrizheti helyét a kiválóan debütált Paul Pogba és Raphael Varane. Utóbbi Mamadou Sakhóval alig 21 átlagévvel alkothatja a védelem tengelyét.

A spanyoloknál kisebb combsérüléssel kimarad Jordi Alba, de pótlása nem okoz gondot. David Silva eltiltott, Xavi Hernández nagy kérdőjel, Del Bosque szerint a Barcelona sztárján múlik, hogy pályára lép-e térdsérüléséből felépülve. Várhatóan igen. Az már nem is okoz meglepetést, hogy klasszikus csatár nélkül játszanak a piros-sárgák.

Az egyedüli megnyugató eredmény, a siker a gallok vb- és Eb-selejtezőn 13 mérkőzés óta tartó veretlenségének megszakításával járna, ám az biztató számukra, hogy saját maguk 19 meccs óta veretlenek és az utolsó hat franciák elleni találkozóból négyet megnyertek. A mérkőzést a magyar Kassai Viktor vezeti majd.

VB-SELEJTEZŐ, I-CSOPORT, 5. FORDULÓ:

FRANCIAORSZÁG-SPANYOLORSZÁG, 21:00 óra

Párizs, Stade de France. Vezeti: Kassai Viktor (magyar)

A várható francia kezdő: Lloris - Jallet, Varane, Sakho, Evra - Pogba, Matuidi, Cabaye - Valbuena, Giroud, Ribéry.

A várható spanyol kezdő: Valdés - Arbeloa, Piqué, Ramos, Monreal - Xavi, Busquets, Alonso - Pedro, Fabregas, Iniesta.

Az állás: 1. Franciaország 10 pont/4 mérkőzés (8-3), 2. Spanyolország 8/4, 3. Grúzia 4/5, 4. Fehéroroszország 3/4, 5. Finnország 2/3

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu