SH: idén veszíthet a Loki az NB I-ben

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 28. 19:13
Már csak kétszer kell álomra hajtani fejünket és pénteken a Ferencváros-Paks összecsapással kezdetét veszi a labdarúgó NB I 2010-2011-es szezonja. „Kicsi, keserű, csúnyácska”, de a miénk. Újra tizenhat veselkedik neki a kalandnak, a két új arc ezúttal a Szolnok és a Siófok - érdekes, de ezúttal nem a Balaton parton kezd a Fradi. Nagy remények, még hatalmasabb szurkolói elvárások, vajon sikerül-e valakinek letaszítani ebben az idényben a címvédő Debrecent? Véleményünk szerint még ez is megeshet.


 

BP. HONVÉD:

Massimo Morales vezetőedző csak azt szeretné, ha csapata hétről-hétre megfelelően teljesítene, álmokat nem kerget, viszont mindenkitől elvárja a maximumot. A csapat ismét több külföldit igazolt, Sierra Leone-itől, brazilon át kameruniig, Bajner Bálint pedig végleg visszatért. Néhányan a tarcsiból is felkerültek. Ez a gárda még nem „az” a csapat.

Az SH tippje: 9-10.

DEBRECEN:

Amennyiben a Debrecen megismétli tavalyi bravúrját, azaz bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe - adja Isten -, biztosan nem marad ereje a bajnokságra. Legutóbb sem sokon múlt, a Videoton méltó ellenfél volt, de egyelőre kevés. A Loki mintha gyengült volna egy cseppet, sem Rudolf Gergely, sem Feczesin Róbert, sem Szélesi Zoltán. Kabát Péter pedig gyorsan összerúgta a port Herczeg András klubmenedzserrel. Egy szó, mint száz: nehéz lesz megismételni a legutóbbi mesterhármast.

Az SH tippje: 1-2.

FERENCVÁROS:

A Ferencvárosnál a feje tetejére állt minden az uborkaszezonban, Berki Krisztián a zRt. vezérigazgatója távozott, miközben Prukner László Kaposvárról az Üllői útra érkezett. Az új szakmai igazgató jött, látott és magával hozott néhány játékost - természetesen ingyen igazolható futballistákat. Kérdés, mennyire lesz csapat ebből a vérfrissített Ferencvárosból? A szakember időt kér a szurkolóktól.

- Biztos vagyok abban, hogy a strukturális átalakítás pozitív irányba tereli a csapatot - kezdte Prukner. - A menedzsment mindenben segít, amit elterveztünk, azt el is tudtuk végezni, jóllehet, ez az együttes még csak most formálódik. Öt hét kevés volt együtt, de ez van. Helyezésben és pontokban egyelőre nem gondolkodunk, egyébként sem szoktam, hiszen a szerencse is egy faktor, ami szerepet játszhat a teljesítményben. Célunk egy stabil Ferencváros alapjainak letétele, a szebb jövőért azonban egy pici türelem kell.

Az SH tippje: 5-6.    

GYŐR:

A Győr már tavaly is a kellemes meglepetések közé tartozott és nem csupán a harmadik helye miatt. Pintér Attila és a játékosok csendben, ám annál eredményesebben készültek, idén pedig az Európa-ligában jutottak túl már két riválison. Az ETO régen volt ennyire kiegyensúlyozott, igazán most sem volt nagy a jövés-menés. Józsi György a Ferencvároshoz szerződött, míg a legnagyobb érvágás talán Tarmo Kink elvesztése lehet (az észt 3 évre igazolt a Middlesbrough-ba).

Az SH tippje: 3-4. 

HALADÁS:

Szombaton Hali-Werder - nem akármi, a szombathelyiek ezúttal is sztárcsapattal nyitják az idényt. Az együttes legutóbb a középmezőnyben végzett, Csertői Aurél legénysége a nyolcadik helyért már célprémiumot kapna. Cél a mezőny első fele, a Magyar Kupa is pénzt ér, mi több, prioritást élvez. Többen távoztak, de csak Korolovszky Gábor érkezett. Ha a sérüléshullám elkerüli őket, bármi lehet, ha nem, akkor viszont baj van, mert tizennégy-tizenöt felnőttel vágnak neki az idénynek.

Az SH tippje: 11-12.

KAPOSVÁR:

A legnagyobb veszteség a kispadon érte a Rákóczit. Prukner László tanár úr a Ferencvároshoz szerződött, ráadásul Maróti Bélát, Szrdjan Sztanicsot, illetőleg Juniort is karon fogta és elvitte magával. Zsolnai Róbert harmadszorra húzhatja magára a Kaposvár mezét, s ami még örvendetes lehet a somogyiak számára, az az új vezetőedző, Sisa Tibor személye. Mindentől függetlenül nem vár könnyű idény rájuk, az biztos.

Az SH tippje: 11-12.

KECSKEMÉT:

„Jól” kezdődik: a klub szerdán három játékossal, Schindler Szabolccsal, Vörös Péterrel és Kormos Lászlóval is szerződést bontott. A lila-fehérek ettől függetlenül meglepetésre készülnek, amelyet generálhat, hogy 2011-ben száz éves lesz a klub. Ehhez járulhat hozzá Tököli Attila, Foxi és Litsingi megszerzése, továbbá Bori Gábor és Csordás Csaba megtartása. Nem rossz a keret, igazi ünnepre készülnek arrafelé. Ez pedig plusz erőt adhat Urbányi Istvánéknak. Beszélhetünk meglepetéscsapatról?  

Az SH tippje: 9-10.

MTK:

A Hungária körúton továbbra is tartják magukat az elmúlt években megszokotthoz: fiatalok nevelése és kinevelése. Ha jól sikerül, ha akad egy-egy jó korosztály, akár a bajnoki cím is közelségbe kerül, ha nincs annyi potenciális tehetség, akkor is a „felsőház” a cél és a végeredmény. Nos, a nyáron ígéretes játékosok hada érkezett (vissza) az MTK-hoz: például Zámbó Bence, Hrepka Ádám, Skriba Máté, valamint Urbán Gábor neve garancia lehet a sikerre.

Az SH tippje: 7-8.

PAKS:

Ami az MTK-nál öröm, az Pakson bánat. Tököli és Urbán is elköszönt az atomvárostól. A klub ötödik élvonalbeli szezonjának vág neki, telve reményekkel, egy jó felkészülési időszakot követően. Dudás Ádámot megszerezték, csakúgy, mint többek között Montvai Tibort. Kis Károly alakulata nem számolgat, noha szerintünk kellene.  

Az SH tippje: 13-14. 

PÁPA:

Kevesen mentek, annál többen jöttek, a legnagyobb név az Újpestről érkezett Tóth Norbert. Véber György jól ismeri csapatát, a lelkes és tehetséges vezetőedző mindig nyerni szeretne, de fiainak valahogy nincs szerencséje. Mezőnyben jól dolgoznak a futballisták, de mindig akad valami gikszer.  

Az SH tippje: 13-14.

SIÓFOK:

Az egyik új arc az NB I-ben. Úgy is mondhatnánk, hogy az egyik fekete ló. László András, Nagy Lajos, Kanta Szabolcs, Graszl Károly és Sowunmi Thomas neve ugyanakkor ismerősen csenghet a magyar labdarúgást figyelők számára, ugyanakkor az csak a jövő zenéje, hogy z NB II Nyugati csoportjában vitézkedő Balaton-partiak mennyire állják majd meg a helyüket a legjobbak között.

Az SH tippje: 15-16.

SZOLNOK:

A másik új arc az NB I-ben. Úgy is mondhatnánk, hogy a másik fekete ló. A Tisza mellől is be lehet kerülni az élvonalba, a Keleti csoport aranyérmese hosszú, egészen pontosan 62 év után harcolta ki az elitben való versengés lehetőségét. A villanyvilágítás hiánya ellenére hazai pályán fogadhatja ellenfeleit a csapat - már dolgoznak a problémán a Tiszaligetben -, kivéve a Debrecen elleni tévés meccset. Itt felcserélhetik a pályaválasztói jogot. Induljunk ki abból, hogy a bennmaradás a cél.

Az SH tippje: 15-16.

ÚJPEST:

Érdekes, de Újpesten szinte ugyanaz a helyzet, mint a Ferencvárosban. Legalábbis, ami a türelmet illeti. Több meghatározó játékos elment (Kabát, Tóth, Vaskó, Foxi, Stokes, Korcsmár, Dudics, Litsingi, Miller, Varga), ezért kell egy kis idő, amíg Mészöly Géza fazont szab ennek a gárdának. A belga Antwerpenben mennybe ment Tisza Tibor visszatért és Sitku Illés sem nyeretlen kétéves már. A vezetőedző szerény.

„Jól sikerült a felkészülés, Bükön remek körülmények között készülhettünk - nyilatkozta Mészöly. - Jó ellenfelek ellen játszhattunk, összességében hasznosan töltöttük a rendelkezésre álló időt. Sokan elmentek, az újaknak pedig idő kell a beilleszkedéshez. Az első hatban szeretnénk végezni, ne feledjük, a miénk az élvonal egyik legfiatalabb csapata.” 

Az SH tippje: 3-4.

VASAS:

Ferenczi István. Fura, az elmúlt években a csatár neve összeforrta Fradival, ám most hat esztendő elteltével ismét Angyalföldön onthatja a gólokat. Lázok János az MTK-tól jött vissza, Hrepka, Divics és Remili viszont ment, ez viszont aligha ronthatja el a szintén centenáriumára készülő piros-kékek hangulatát. A kerület sokmilliós injekciója is segíthet - a Vasas idén erős középcsapat lehet. 

Az SH tippje: 7-8.

VIDEOTON:

Az előző bajnokság nagy vesztese, amely idén már az Európa-ligát is megjárta. Mondjuk megjárta a Mariborral...A keret erős, a célok az egekben, most már csak igazi csapattá kellene összekovácsolni a rossz nyelvek szerint Magyarország Manchester Cityjét. Sokat költöttek Mezey Györgyék, rengeteg a jó játékos, kár, hogy ez a nemzetközi porondon még nem köszönt vissza. Mindentől függetlenül, ők lehetnek ismét a címvédő Loki legnagyobb riválisai. Talán most meglehet a klub történetének első bajnoki aranya. 

Az SH tippje: 1-2.

ZALAEGERSZEG:

A nagy vadász csapata. Csank János köztudottan szereti az erdőt és az állatokat, itt ki tud kapcsolódni, képes a legélesebb szituációkban is hideg fejjel dönteni. Mindez meg is látszott az előző bajnokságban, a ZTE gyengébb kezdés után az egyik üde színfoltja volt az NB I-nek. Vitathatatlan, az egykori szövetségi kapitány ütőképes csapatot rakott össze, a zalai legények ezúttal is ott lehetnek az élbolyban. Talán csak Marian Sluka távozása jelenthet gondot a számukra.

Az SH tippje: 5-6.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Magyar átigazolási körkép (1. rész)
Jóllehet a magyar átigazolási piac csupán augusztus 31-én zárul le, néhány nappal a labdarúgó NB I rajtja előtt elérkezettnek láttuk az időt, hogy lajstromba vegyük: ki, merre, hová tart(ott). A Ferencvárosnál hatalmas a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Magyar átigazolási körkép (2. rész)
Jóllehet a magyar átigazolási piac csupán augusztus 31-én zárul le, néhány nappal a labdarúgó NB I rajtja előtt elérkezettnek láttuk az időt, hogy lajstromba vegyük: ki, merre, hová tart(ott). Nem vitás, hogy a Vidi jelentősen...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu