Roma: nincs veszve a harmadik hely!

Szerző: SHLétrehozva: 2012. március 19. 12:55
Ami az elveszített derbi után köddé válni látszott, az most belátható távolságon belülre kerülhet a Roma számára, amely a Genoa elleni győzelme esetén négy pontra megközelítené a Laziót, azaz a BL-kvalifikációt jelentő harmadik helyet. Harmincötezer szurkolót várnak az összecsapásra, ez nagyjából feleannyi, mint a hétvégi olasz-skót rögbimeccs (szintén az Olimpicóban) nézőszáma.


A Roma közvetlen riválisai közül senki sem tudott nyerni a fordulóban (ha a Cataniát nem tekintjük annak), s a hazai pályán játszó csapat előtt itt a nagy-nagy lehetőség, hogy támadást indítson a harmadik helyért.

A feladat cseppet sem egyszerű, egyrészt a sérülthelyzet miatt (Totti és Pjanic nincs, ahogy Juan sem), másrészt a Genoa nagyon kiszámíthatatlan, otthon megverte a Laziót, a Napolit, az Udinesét, sőt, a Marassiban a Roma is elbukott ellene, idegenben viszont nem sok sót ettek meg a piros-kékek, egyedül Sienában tudtak nyerni szeptember közepe óta. A Genoánál a helyzet fokozódott a Juventus elleni meccs óta, nem csak a védőtrióra, azaz Antonellire, Bovóra és Granqvistre sem számíthat a tréner, hanem Constantra, Kuckára és Scullira sem.

Luis Enrique egyelőre nem gondol a BL-re: "Csak a Genoán jár az eszem, ha a jövőbe vetem tekintetem, elveszítem szem elől a jelent, és ez a legfontosabb." Hozzátette: "Nem tudom, miért nem tudunk folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Én látom a fejlődést, de természetesen sok múlik az ellenfeleken is."

Borini számára kellemes ellenfél következik, hiszen a Grifoni ellen szerezte első gólját a Rómában, amelyet azóta kilenc követett. Tanulhatna tőle Osvaldo, az argentin-olasz gólfelelős karácsony óta nem talált be, az Olimpicóban pedig utoljára a derbin volt eredményes - az októberin...

SERIE A, 28. FORDULÓ
ROMA-GENOA 20:45
Róma, Stadio Olimpico, vezeti: Antonio Giannoccaro.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

ROMA: Stekelenburg - Rosi, Kjaer, Heinze, Taddei - Gago, De Rossi, Greco - Lamela - Osvaldo, Borini. Vezetőedző:  Luis Enrique.

GENOA: Frey - Rossi, Carvalho, Kaladze, E. Moretti - Mesto, Veloso, Biondini - Belluschi - Gilardino, Palacio. Vezetőedző: Pasquale Marino.

KORÁBBI EREDMÉNYEK
FC Parma-AC Milan 0-2
(Ibrahimovic 17. - 11-esből, Emanuelson 55.)
Fiorentina-Juventus 0-5
(Vucsinics 15., Vidal 27., Marchisio 55., Pirlo 67., Padoin 72.)
Bologna-Chievo 2-2
(Di Vaio 59., Diamanti 81., ill. Andreolli 27., Thereau 69.)
Catania-SS Lazio 1-0 (Legrottaglie 80.)
Lecce-Palermo 1-1 (Di Michele 6. - 11-esből, ill Munoz 15. - kiállítva: Oddo 17., ill. Bertolo 41.)
Siena-Novara 0-2
(Rigoni 72., Porcari 81.)
Cagliari-Cesena 3-0
(Pinilla 14., 45., 57. - utóbbi kettőt 11-esből)
Inter-Atalanta 0-0
Udinese-Napoli 2-2 (Pinzi 28., Di Natale 52., ill Cavani 81., 85. - kiállítva: Fabbrini 60. - Udinese)

A bajnokság állása:
1. AC Milan 28 18 6 4 57 22 +35 60
2. Juventus 28 14 14 0 44 17 +27 56
3. Lazio 28 14 6 8 42 34 +8 48
4. Napoli 28 12 11 5 52 30 +22 47
5. Udinese 28 13 8 7 39 26 +13 47
6. AS Roma 27 12 5 10 40 33 +7 41
7. Internazionale 28 12 5 11 38 36 +2 41
8. Catania 28 10 11 7 36 35 +1 41
9. Bologna 28 9 9 10 31 33 -2 36
10. Palermo 28 10 5 13 40 45 -5 35
11. Chievo 28 9 8 11 24 35 -11 35
12. Atalanta 28 9 13 6 31 29 +2 34
13. Cagliari 28 8 10 10 29 35 -6 34
14. Genoa 27 9 6 12 35 48 -13 33
15. Siena 28 8 8 12 32 30 +2 32
16. Fiorentina 28 8 8 12 27 33 -6 32
17. Parma 28 7 10 11 33 44 -11 31
18. Lecce 28 6 8 14 31 45 -14 26
19. Novara 28 5 8 15 24 46 -22 23
20. Cesena 28 4 5 19 16 45 -29 17
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu