Robben két évvel hosszabbított

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 3. 17:15
A bajor drukkereknek nem kell aggódniuk: Arjen Robben két évvel, 2015-ig szerződést hosszabbított a Bayern Münchennel. A holland középpályás sport- és magánéleti szempontból is elégedett a megállapodással.


 

A Bayern München hazai pályán játszhatja a Bajnokok Ligája döntőjét május 19-én, és ami külön öröm a rekordbajnoknak: aligha az lesz Arjen Robben búcsúmeccse az Allianz Arenában.

A holland válogatott szélsőnek jövőre lejárt volna a szerződése, két évvel azonban meghosszabbította, így 2015-ig biztosan (amennyire ezt manapság ki lehet jelenteni) számíthatnak rá a bajorok.

„Mindig is mondtam, hogy boldog vagyok Münchenben az FC Bayernnel. Ezért is tetszett az ötlet, hogy már most hosszabbítsunk” – mondta a játékos a klub hivatalos honlapjának.

„A Bayern egy család a számomra. A háromból két gyerekem Münchenben született, a családom és én otthon érezzük itt magunkat.”

„Sportszakmai szempontból is jó döntés született. Jó csapatunk van, és biztos vagyok benne, hogy a következő években sem kerülnek el minket a sikerek.”

A bajorok ügyvezetője – nem meglepő módon – szintén örömmel beszélt a megegyezésről, és bízik benne, hogy a csapatot a következő szezonokban sem kerülik el a sikerek.

„Nagyon boldogok vagyunk. Arjen nagyon fontos a Bayernnek, és a személye biztosíték a klub további sikereire” – fogalmazott Karl-Heinz Rummenigge.

Címkék: Arjen Robben
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu