„Robben helyében elhagynám a Bayernt”

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 24. 18:17
Nehezen bocsátják meg a Bayern München-szurkolók a csapat holland sztárjának, Arjen Robbennek a hétvégi, vesztes BL-döntő hosszabbításában, 1-1-es állásnál kihagyott tizenegyesét. A sors fintora, hogy három nappal később a Bayern ellen lépett pályára a "bűnbak" az utolsó néhány percre, méghozzá az Eb-re készülő holland csapat mezében, barátságos mérkőzésen. Minden labdaérintését füttykoncert kísérte az Allianzban. Válogatottbeli csapattársai megdöbbentek, szerintük ezek után el kellene igazolnia a szélsőnek.


Arjen Robben három perccel a vége előtt lépett pályára az Oranje színeiben, az Allianz Arenában, a közönség egy része fütyülte, a másik éltette. Később utoljára hagyta el az öltözőt, kényszeredett mosollyal köszöntve az újságírókat. A játékos ügynöke, Hans Robben nem nyilatkozik.

Mark van Bommel: "Ez botrány. Arjen helyében kétszer is meggondolnám, hogy a Bayernben folytatom-e."

Wesley Sneijder: "Katasztrófa, ahogy viselkedtek a szurkolók. És ha azt mondom, hogy Neuer védhetett volna eggyel többet? Már az elmúlt napokban sem vette védelmébe a klub Robbent. Ha rajtam múlna, nyáron elhoznám az Interbe."

Rafael van der Vaart: Egy ilyen neves klubnál ez egyszerűen kínos.

Robben a közelmúltban hosszabbított 2015-ig, de nagy kérdés, mennyire engeszteli ki az elnök Karl-Heinz Rummenigge nyilatkozata, aki szerint számtalan bocsánatkérés futott be a klubhoz a szurkolóktól a meccs óta. Egy szerdai közleményben egyébként csodálkozásának, csalódásának, és megrökönyödésének adott hangot a klubvezetés. Holger Badstuber ijesztőnek nevezte a történteket, míg a vezetőedző, Jupp Heynckes szerint ezzel egy profi futballistának meg kell tudnia birkózni.

Címkék: Arjen Robben
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu