Reina marad és kitölti szerződését

Létrehozva: 2013. február 5. 20:44
Cáfolta az értesüléseket Pepe Reina, amelyek őt a Barcelonához kötik, mondván kitölti liverpooli szerződését.


A 30 éves spanyol válogatottat az elsők között emlegették, amikor Victor Valdés nyilvánosan közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani 2014-ben lejáró szerződését a katalánokkal. Ezzel benne van a pakliban, hogy már a nyáron továbbáll, így nyilvánvalóan megfelelő színvonalú utódot keresnek az első számú hálóőr helyére.

Reina azért is lehetne logikus választás, mert nyilvánvalóan képességei adottak a feladathoz, nem mellesleg pedig édesapja, Miguel 1966 és 1973 között a Camp Nouban szerepelt, szintén kapusként. A jelek szerint azonban hiába, ugyanis a 2005 óta a Liverpoolt erősítő futballistának nincs szándékában továbbállni még egy darabig.

„Meglepett Victor döntése, mert szerintem egyértelműen a világ legjobb csapatában véd – kezdte a spanyol sajtónak. – Amikor aláírok egy szerződést, ki szeretném tölteni, márpedig Liverpoolhoz 2016-ig kötve vagyok."

A hálóőr szerint nem fut gyenge szezont, egyszerűen volt három rosszabb mérkőzése, semmi több. Reina volt az, akinek a hibájából vasárnap a Manchester City Sergio Agüero révén egyenlített a hajrában az Etihadban (2-2).

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu