Realok csatája, Sevillában a Barca

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 8. 14:48
A Real Madrid a szintén Bajnokok Ligájában vitézkedő Real Sociedadot fogadja a Primera División 13. fordulójában, azzal a céllal, hogy folytassa a 2004 májusa óta tartó hagyományt. A Barcelona a Milan szerdai legyőzése után vasárnap a jobb sorsra érdemes Betishez látogat.


 

REAL MADRID-SOCIEDAD

Az előző tizenkét egymás elleni meccsből egyet sem vesztett el a Real Madrid, és minden jel (legalábbis a jelek többsége) arra mutat, hogy a 2004 májusa óta tartó sorozat szombaton sem szakad meg.

Az együttes az elmúlt három mérkőzésen tizenkétszer volt eredményes, és ami külön örömteli Ancelotti mester számára: a sokat kárhoztatott Gareth Bale és Karim Benzema három-három alkalommal talált be – amellett, hogy Ronaldo hatszor rezgette meg a hálót.

A várakozások szerint ők hárman támadnak majd a hétvégén is, a Madrid pedig a Juventus elleni találkozóhoz hasonlóan a 4-3-3-as felállást választja majd.

A védelem miatt ugyanakkor nem lehetnek nyugodtak a Bernabéuban, hiszen nemcsak elöl, de hátul is igencsak gólképes az alakulat. Hogy csak a közelmúltba tekintsünk vissza: a Sevilla háromszor, a Rayo Vallecano és a Juventus pedig kétszer-kétszer mattolta a blancókat.

Diego López az elmúlt hetekben egyáltalán nem olyan formát mutatott, mint azt megszoktuk tőle, és nem kizárt, hogy immár nem csupán a Bajnokok Ligájában jut szóhoz Iker Casillas.

A Sociedad nem akármilyen meccsel hangolt szombatra, hiszen a Manchester Unitedet fogadta kedden a BL-ben, és 0-0-val lehozta az összecsapást – úgy, hogy az ellenfélnél Robin van Persie büntetőt hibázott. A baszkok középpályása, Xabi Prieto ezúttal is bízik a pontszerzésben:

„Nagyon összeszedettnek kell lennünk. A Real Madrid ellen mindig a maximumra kell törekedned, különben bajba kerülsz. A Madrid ráadásul otthon játszik, nagyon nehéz megtörni a saját szurkolói előtt. Nagyot kell játszanunk ahhoz, hogy legyen keresnivalónk.”

A San Sebastián-i együttes az előző négy meccsén veretlen, afelett azonban nem lehet szemet hunyni, hogy így is tizenegy ponttal lemaradva követi a fővárosiakat.

Esélyeiket nem javítja, hogy bár a Madrid portugál triója, Cristiano Ronaldo, Pepe és Fábio Coentrao nem edzett csütörtökön, a mérkőzésen vélhetően valamennyiükre számíthat Carlo Ancelotti.

A Real Madrid várható kezdőcsapata: D. López – Carvajal, Varane, Pepe, Arbeloa – X. Alonso, Illarramendi, Isco – Bale, Benzema, Ronaldo.

 

(Update: Marcelo térdsérülést szenvedett péntek reggel, ezért nincs a keretben, és vélhetően Arbeloa játszik helyette, de Fábio Coentrao sem tudja vállalni a játékot)



BETIS-BARCELONA

A Barcelona sikeres Bajnokok Ligája-fordulón van túl, a Milant 3-1-re győzte le szerdán, és a gólokkal az elmúlt hetekben adós maradó Lionel Messi visszatalált a helyes útra: duplázott.

A vasárnapi akadályt várhatóan hasonlóan fölényesen veszik a katalánok, a védelem összetétele azonban erősen kérdéses: Jordi Alba combsérülése miatt még nem térhet vissza, de Gérard Piqué sem teljesen egészséges.

A katalán bekk öngólt szerzett szerdán, és bár végigjátszotta a találkozót, ágyékproblémái továbbra is kínozzák, ami miatt a végsőkig kivár Gerardo Martino, hogy pályára küldi-e Andalúziában.

A Barcelona mindennek dacára favorit Sevillában, még ha a csapatot rengeteg kritika éri is – Javier Mascherano szerint igazságtalanul.

„Vezetjük a bajnokságot, bejutottunk a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, megnyertük a spanyol Szuperkupát. Nem árt néhány dolgot a helyére tenni” – mondta némi felháborodással az argentin játékos, aki a sorozatos sérülések miatt többnyire nem eredeti posztján, a középpályán, hanem a védelemben szerepel.

„Az embereknek fel kellene ébredniük. Nem csinálunk mindent rosszul, igaz, azzal mi is tisztában vagyunk, hogy vannak területek, amelyeken javulnunk kell.”

És hogy mit vár a találkozótól Pepe Mel? „Hihetetlenül kemény meccs lesz. Nagyon nehéz nyerni a Barcelona ellen, de megpróbáljuk. Egy percre sem lankadhat a figyelmünk, minden labdáért meg kell küzdenünk, és akkor sikeresek lehetünk. De csak akkor” – mondta a Betis szakvezetője.

A kiesőzónában küszködő zöld-fehérek ennek érdekében megerősített, ötfős középpályával állhatnak ki, hogy lehetőleg már a pálya közepén meg tudják zavarni a katalánok passzjátékát, és a labda minél kevesebbszer jusson el Neymarhoz, illetve Messihez.

A Barcelona várható kezdőcsapata: V. Valdés – D. Alves, Piqué, Mascherano, Adriano – Xavi, Busquets, Fabregas – Pedro, Messi, Neymar.

 

PRIMERA DIVISIÓN, 13. FORDULÓ:
Péntek
Osasuna-Almería 20:00 óra
Granada-Málaga 22:00
Szombat
Real Madrid-Sociedad 16:00
Getafe-Elche 18:00
Athletic Bilbao-Levante 20:00
Celta Vigo-Rayo Vallecano 22:00
Vasárnap
Espanyol-Sevilla 12:00
Valencia-Valladolid 17:00
Villarreal-Atlético Madrid 19:00
Betis-Barcelona 21:00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. FC Barcelona 12 11 1 0 34:7 27 34
2. Atlético Madrid 12 11 0 1 30:8 22 33
3. Real Madrid 12 9 1 2 30:16 14 28
4. Villarreal CF 12 7 2 3 20:12 8 23
5. Athletic Bilbao 12 6 2 4 18:17 1 20
6. Getafe CF 12 6 1 5 16:13 3 19
7. Real Sociedad 12 4 5 3 18:12 6 17
8. Levante UD 12 4 5 3 12:15 -3 17
9. Valencia CF 12 5 1 6 15:19 -4 16
10. Espanyol Barcelona 12 4 3 5 12:15 -3 15
11. Granada CF 12 4 2 6 8:12 -4 14
12. Málaga CF 12 3 4 5 14:16 -2 13
13. Elche CF 12 3 4 5 12:16 -4 13
14. Sevilla FC 12 3 4 5 20:25 -5 13
15. Celta Vigo 12 3 3 6 14:16 -2 12
16. Real Valladolid 12 2 5 5 14:18 -4 11
17. CA Osasuna 12 3 1 8 10:21 -11 10
18. Real Betis 12 2 3 7 11:20 -9 9
19. UD Almería 12 2 3 7 14:24 -10 9
20. Rayo Vallecano 12 3 0 9 10:30 -20 9

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu