Pires: Wenger költsön még többet!

Létrehozva: 2013. október 13. 12:13
Örül Mesut Özil érkezésének, de további minőségi igazolások beszerzését javasolja Arsene Wengernek Robert Pires, az Arsenal korábbi kiváló középpályása, aki a Sunday Mirorral osztotta meg véleményét.


Az Ágyúsok egyetlen játékosra költöttek pénzt a nyáron, de azzal rögtön megdöntötték az átigazolási rekordot, hiszen a Real Madrid német válogatott középpályása nem kevesebb mint 50 millió eurójába fájt az együttesnek.

Azóta szárnyalnak a londoniak, így a Bajnokok Ligája-selejtezőn túlrepülve a csoportkörben, talán a legnehezebb négyesben két győztes mérkőzés van a hátuk mögött, míg a bajnokságban 16 pontot gyűjtve az élen állnak.

Az Arsene Wenger alatt 2000 és 2006 között szolgáló korábbi francia válogatott örül a sikereknek, de figyelmeztet: „Ha megnézzük a világ leginkább sikeres klubjait, akkor azok mindig bevásárolnak, miután a csúcsra érnek."

„Nem kérdés, hogy az Arsenal jelenleg magas szintet képvisel. Olyan futballt játszik, mint amilyet az én időmben. És persze Özil, hát mit mondjak, világklasszis játékos" – ismerte el a fantasztikus ősz eredményeit.

„Azonban az is örömteli, hogy új felfogás látszik érvényesülni, Arsene immár költhet bőségesebben, mint korábban, emiatt úgy érzem, hogy ki kell használnia a lehetőséget, amikor csak tudja" – erre januárban lehet lehetősége.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu