Pénzre van szüksége a Barcelonának

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 9. 17:30
Ibrahim Afellayról és Adrianóról is könnyű szerrel lemondana a Barcelona, csak hogy plusz forrásokhoz jusson. Tito Vilanova vezetőedző még két játékos szerződtetését tervezi, a védelem és a középpálya közepét erősítené meg.


 

A hírek szerint 26 millió euró áll a Barcelona rendelkezésére igazolásokra, és ha Tito Vilanova ennyivel nem éri be, játékosoktól kell megszabadulnia.

A vezetőedző engedelmes, állítólag Ibrahim Afellayra és Adrianóra is kirakta az „eladó” táblát, és megfelelő ajánlat esetén hajlandó lemondani róluk.

A holland szélsőt a Lille csábítja, és nyolcmillió eurót lenne hajlandó kipengetni érte. A klubnál ütőképes csapatot raknának össze az új stadionban, Salomon Kalou a napokban már elkötelezte magát hozzájuk. A brazil bekkért a Juventus ácsingózik, de konkrét ajánlattételig úgy hírlik, még nem jutott el.

A mali Seydou Keita már hátat fordított a Nou Campnak, Kínában folytatja pályafutását a kevés játéklehetőségre panaszkodó szűrő.

A Barcánál kiszemeltekben sincs hiány, a leginkább Javi Martínez, az Athletic Bilbao kitűnősége keltette fel a figyelmét, ő viszont a Manchester Cityt is foglalkoztatja.

A középhátvéd posztjára Jan Vertonghennel is szemezett a katalán gárda, de a belga válogatottat a minap szerződtette a Tottenham Hotspur. Honfitársát, Thomas Vermaelent (Arsenal) vagy épp Mats Hummelset (Borussia Dortmund) is az esélyesek között emlegetik.

A középpályát az Arsenalt ugyancsak foglalkoztató Yann M’Vilával (Rennes) vagy Yohan Cabaye-jal (Newcastle) szednék rendbe.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu