Ezért érdemes imádni az angol labdarúgást! Elképesztő izgalmak, parádés egyéni alakítások és őrült hajtás a lefújásig. Ez jellemezte a manchesteri derbit, amelyről korábban a hazaiak mestere, Sir Alex Ferguson azt állította, egyáltalán nem tartozik a rangadók közé. Dehogynem! Erről a mérkőzésről még hónapokig beszélnek majd a szurkolók, igaz merőben ellentétes hangulatban.
A United magának tette nehézzé a találkozót, mert hatalmas kapu előtti hibákkal engedte háromszor vissza a meccsbe a Cityt. Az Edwin Van Der Sart helyettesítő Ben Foster két gólnál is hibázott, ezzel saját védőit is elbizonytalanította. Craig Bellamy első találatát nem védhette, de lőtte és utána is bizonytalan volt.
Pedig a bajnokcsapat a szünet után alaposan megrázta magát, kapujához szögezte ellenfelét, csak Shay Givenen és a több helyzetet elpuskázó Dimitar Berbatovon múlt, hogy nem dőlt el korábban a városi rangadó. Pedig Bellamy mellett a hazaiaknál is találunk extra teljesítményt, a remek munkabírású Darren Fletcher kétszer bólintott a hálóba.
A végén, 3-3-nál azonban már kevés hazai szurkoló reménykedett a győzelemben, de ekkor a szintén parádézó Ryan Giggs Pazar helyzetfelismerése után a világ egyik legjobb lesipuskása, a liverpooli gyökerekkel rendelkező Michael Owen ismét megmutatta, a temérdek sérülés ellenére is életveszélyes a kapu előtt.
A derbi után azonban leszögezhetjük, ha visszatér az eltiltott Emmanul Adebayor, valamint a sérült Roque Santa Cruz és Robinho, akkor a City bizony komolyan beleszólhat a bajnoki cím sorsába.
II. FÉLIDŐ:
98.: Vége az őrült derbinek, elképesztő körülmények között nyert a Manchester United!!!
97.: NEGYEDSZER VEZET A UNITED!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Giggs zseniálisan ugratta ki Owent, aki 7 méterről a hálóba lőtt. 4-3
93.: Anderson helyén Carrick.
90.: HARMADSZOR IS EGYENLŐ!!!!!!!! Ferdinand eladta a labdát, Petrov indításával Bellamy kapura húzott, elfektette Fostert, majd éles szögből a kapuba passzolt. 3-3
89.: Petrov éles lövése Richards lábáról került ki az alapvonalon túlra, nagy helyzet volt.
88.: Ireland passza után Wright-Phillips 14 méteres lövését Foster tolta szögletre.
87.: Anderson 23 méterről tekert a lapu mellé.
83.: Petrov érkezett De Jong helyére.
81.: HARMADSZOR VEZET A UNITED!!!!!!!!!! Giggs pazar bal oldali szabadrúgását Fletcher 6 méterről bólintotta a hálóba. 3-2
78: Berbatov helyén Owen.
76.: Kiszabadult a szorításból a City.
72.: Giggs balról külsővel emelt középre, a hosszú saroknál érkező Berbatov 4 méterről fejelt a kapu mellé.
70.: Valencia jobbról ívelt középre, Giggs 14 méteres bombáját tolta a léc fölé a City kapusa.
68.: Giggs bal oldali beadását Berbatov 7 méterről fejelte kapura, Given újabb fantasztikus parádéval hárított.
66.: Giggs szöglete után Berbatov 6 méteres fejesét Given elképesztő bravúrral ütötte ki.
65.: Beszorult a City, alig tudja megtartani a labdát.
61.: Pak helyett Valencia a pályán.
57.: Bellamy felrúgta Andersont, újabb sárga.
53.: Pak 18 méterről lőtt mellé.
52.: ISMÉT EGYENLÍTETT A CITY!!!!!! Bellamy egy csel után 16 méterről elképesztő erővel lőtt a bal felső sarokba. 2-2
52.: Rooney passza után Giggs 12 méterről, külsővel lőtt, Given pedig lábbal mentett.
51.: Giggs beadása után a védkről lepattanó labdát Pak 13 méterről lőtte a kapu fölé.
49.: ISMÉT VEZET A UNITED!!!!!!!! Evra passzolt vissza Giggshez, aki balról középre emelt, a berobbanó Fletcher pedig 6 méterről a kapuba fejelt. 2-1
48.: Rooney 32 méteres szabadrúgása akadt el a sorfalban.
46.: A United indította útjára a labdát.
I. FÉLIDŐ:
48.: Vége az első félidőnek.
48.: Bellamy 30 méteres szabadrúgása lepattant Tevezről, Lescott pedig 18 méterről fölé bombázott.
45.: Két perc a ráadás.
44.: Az előretörő Toure remekül passzolt Tevezhez, aki Evra szorításában 10 méterről a kapufára lőtt.
43.: Vidics tarolta le Wright-Phillipst, villant a sárga.
41.: Többet támad a United, de Rooney korai gólja óta nem került nagyobb helyzetbe.
37.: Giggs bal oldali szabadrúgását Berbatov 5 méterről fejelte fölé.
35.: Anderson sorozatosan szabálytalankodott, sárgát kapott.
33.: Rooney labdát szerzett, majd 18 méterről a kapu mellé emelt.
30.: Tevez 30 méteres szabadrúgása lepattant a sorfalról.
27.: Tevez durván rácsúszott Ferdinandra, villant a sárga lap.
24.: Wright-Phillips húzott el a jobb oldalon, beadását Tevez 5 méterről fejelte fölé, igaz O'Shea alaposan meggyötörte.
22.: Giggs a 16-oson belül próbálta kiugratni Pakot, de Lescott mentett.
19.: Anderson 20 méterről lőtt magasan a kapu fölé.
16.: EGYENLÍTETT A CITY!!!!!! Foster rosszul jött ki, a 16-os vonalánál elvetődve próbálta lekapcsolni a labdát, de Tevez elvette, majd Barryhez passzolt, aki 16 méterről a hálóba lőtt. 1-1
14.: Anderson passza után Berbatov 19 méterről lőtt a kapu fölé.
13.: A bátran belépő Toure állította meg a középen előretörő Berbatovot.
10.: Wright-Phillips balról emelt a kiugró Tevez elé, de hosszú volt az átadás.
9.: Nagy az iram, de egyelőre sok az átadási hiba.
6.: A hazai tábor füttykoncerttel "köszöntötte" Tevez passzát.
5.: Remek a hangulat az Old Traffordon, a City igyekszik magához térni a gyorsan kapott találat után.
2.: VEZET A UNITED!!!!!!!!!!! Evra remekül passzolt az alapvonal közeléből Rooneyhoz, aki egy lövőcsel után 5 méterről a hálóba passzolt. 1-0
2.: Egy lassan guruló labdát Foster éppen Tevezre bombázott, de nem lett veszélyes helyzet a hibából.
1.: A City kezdte a derbit, Tevez passzolt Irelandhez.
A MÉRKŐZÉS ELŐTT:
14:15.: Nagy meglepetésre a vendégeknél mégis bekerült a csapatba az elmúlt két évben a Unitedben szereplő Carlos Tevez, aki sérüléssel bajlódott. Mark Hughes azt állította, nem nevezheti az argentint, de úgy tűnik, Emmanuel Adebayor eltiltása és Robinho sérülése miatt mégis szükség lesz a játékára.
ELŐZETES:
Az utóbbi évek legjobban várt gyárvárosi rangadóján a még mindig veretlen Kékek reális győzelmi esélyekkel lépnek pályára a formába lendülő United ellen. A forró hangulat garantált, az alaphangot pedig máris megadta a City, amely Tévez fotóját megspékelő, „Üdvözöljük Manchesterben" felíratú reklámtáblákkal árasztotta el a várost.
A térdproblémákkal küzdő argentin szereplése egyelőre kérdéses, de ha pályára lép, nem sok jóra számíthat az Old Traffordon, mivel a szurkolók különösen rossz szemmel nézik, ha játékosunk pont az ősi ellenfélhez szerződik.
„Ha Tévez azt gondolja, hősként tisztelik majd, nagyon téved, elég Emmanuel Adebayor esetére gondolni. Más időket élünk, mint a hatvanas években – mondta Ferguson. – Egykor a drukkerek csak csendben figyelték a meccseket, most a hangulat érzelmekkel telítődött, a szimpatizánsok űzik-hajtják kedvenceiket."
„Játszik-nem játszik Tévez, a City legjobbja nélkül szerepel – folytatta a menedzser. – Adebayor eddig minden mérkőzésükön betalált, így távolmaradása nagy érvágás lehet számukra."
Annak ellenére, hogy a mester néhány hete még kiscsapatként titulálta az ellenfelet, elismeri a Kékekben rejlő erőt és menedzserük hozzáértését.
„Mark (Hughes) fantasztikus munkát végzett a Blackburnnél korlátozott anyagi háttér mellett. Tudta elérkezett az idő, hogy továbbálljon egy lényegesen nagyobb feladat betöltésére" – mondta a 2008-ban a Cityhez igazoló szakemberről a United edzője.
„Most, hogy ennyi pénzt beleöltek a csapatba, rajtuk van a nyomás, hogy nyerjenek valamit. Hogy a bajnokságot vagy a kupát hódítják el? Mindkettőért versenyben lesznek" – zárta mondandóját Sir Alex Ferguson.
A legutóbbi manchesteri derbi, 2009.05.10