„Örülök, hogy nemet mondtam a Spursnek”

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 20. 12:57
Brendan Rodgers elismerte, közel állt ahhoz, hogy 2012 nyarán a Tottenham kispadjára üljön le, de nagyon örül annak, hogy végül a Liverpoolt választotta.


 

Rodgers neve komolyan felvetődött a Tottenhamnél Harry Redknapp menesztésekor 2012 nyarán, a Swansea-tól távozni vágyó szakember azonban inkább úgy döntött, hogy Kenny Dalglish távozása után inkább a Liverpool ajánlatát fogadja el.

Helyette André Villas-Boas foglalta el a Spurs menedzseri posztját, a napokban pedig a gyenge eredmények hatására megváltak tőle. Rodgers nem lepődött meg a történteken.

„Nagyszerű klub, a múltja egészen lenyűgöző. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az elmúlt 18 évben 11 menedzsere volt. Nekem olyan csapatra volt szükségem, ahol alkothatok, és ehhez szabad kezet, illetve időt kapok” – magyarázta az északír szakvezető.

„Nagyon nehéz lesz annak, aki ilyen előzmények után a Tottenhamhez kerül, pláne azokat az éveket követően, amelyeket Redknapp produkált a csapattal.”

„Nyilvánvaló, hogy megszenvedték (Gareth) Bale távozását. Nagyon sok jó játékos van, de nagyon kevés, aki hétről hétre hozzá hasonló teljesítményt tud nyújtani.”

„A magam részéről nagyon boldog vagyok, hogy végül a Liverpoolnak mondtam igent, és remélem, rövidesen komoly sikereket érek el a klubbal.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu