Őrjöngő tömeg várta Seedorfot

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 7. 10:22
Kétezren fogadták és éltették Rio de Janeiro repülőterén Clarence Seedorfot, a korábbi sokszoros válogatott holland labdarúgót, aki az egyik legnépszerűbb brazil csapatban, a Botafogóban folytatja pályafutását.


 

A 36 esztendős középpályás leigazolását a riói klub hivatalos honlapján jelentette be a múlt hét végén, azt is közölve, hogy Seedorf két évre szóló szerződést írt alá.

A légikikötőben zászlóerdő lengett, s az alkalmi népünnepély részeként hosszan kántálták a holland légiós nevét az érkezését euforikus örömmel fogadó drukkerek, miközben a Botafogo-lobogó is gyorsan Seedorf vállára került.

A játékos az elmúlt évtizedben az olasz AC Milan ikonikus alakja volt, aki klubsikerekben különösen gazdag futballpályafutása alatt négyszer nyert Bajnokok Ligáját - három különböző csapattal, a milánóiakkal két ízben is -, de kijutott neki olasz bajnoki, európai Szuperkupa-diadalokból, és részese volt klubcsapat-világbajnoki győzelemnek is.

Az AC Milan előtt megfordult olyan együtteseknél is, mint a szintén milánói Internazionale vagy a Real Madrid, odahaza pedig az Ajax.

A mostani klubválasztásban nyilván szerepe volt annak, hogy a holland labdarúgónak brazil felesége van.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu