A világsajtót bejárt, és híresztelt heti 80 ezer eurós fizetésével nagy port kavart 16 éves szupertehetséggel az első időkben a harmadosztályban szereplő Castillában számoltak, annak ellenére, hogy az első csapattal edzett.
Közben be is mutatkozott a tartalékok között, és a kínai élvonalban szereplő pekingi Guoan elleni 3-3-as döntetlen során kiváló benyomást tett Zinedine Zidane vezetőedzőre spanyol lapértesülések szerint.
Azonban az AS most azt állítja, hogy ténylegesen látnak benne annyi fantáziát már most Madridban, hogy nem csak az első csapatban szerepeltessék, de nevezzék a Bajnokok Ligájába tavaszra.
Ezzel minden rekordot átírnának a sorozatban, a legfiatalabb debütáló lehetne a Schalke ellen február 18-án 16 éves és 63 napos (az eddigi rekord 16 év és 87 nap), ahogy a legfiatalabb gólszerző is (17 év, 195 nap).
Hamarosan kiderül, mennyi valóságalapja van az értesüléseknek.