Neymart színészkedéssel vádolják

Létrehozva: 2013. június 26. 12:38
Megadta az alaphangot egy parázs mérkőzéshez az uruguayi válogatott hátvédje, Diego Lugano, aki a brazilok elleni Konföderációs Kupa-elődöntő előtt Neymart kritizálta. Szerinte műeséseivel rendszeresen átveri a bírókat.


A Kékek csapatkapitánya keddi sajtótájékoztatóján figyelmeztette csapattársait, hogy nem dőljenek be a tornán eddig óriási formában szereplő támadónak, aki mindhárom csoportmérkőzésen betalált, és nem is akárhogy!

„Neymar pehelysúlyú, könnyedén a földre teríti magát és ezzel becsapja a játékvezetőket – válaszolta az újságírók kérdésére, amikor a Barcelona új csodagyerekéről kérdezték, majd hozzátette. – El tud bármikor játszani egy szabálytalanságot, éppen ezért oda kell figyelnünk, hogy ne dőljünk be ennek a sajátos képességének. A chilei bíróválasztás nyilván véletlen, de óriási nyomás alatt lesz és remélem, hogy nem követ el hibákat."

Az őszinte kezdés után Lugano a folytatásban már óvatosabban fogalmazott: „Brazília feladta a korábbi gyönyörű futballstílusát és odalépnek az ellenfeleknek. Kemény, taktikus csapat lett" – jellemezte a rivális játékát.

Végül saját magukról hozzátette: „Jogosan álmodunk arról Brazília legyőzéséről. Szépen haladnak eddig a tornán, ám adott a játékunk, amellyel sikert érhetünk el. Kiválóan ismerjük a Selecaót, büszkék vagyunk, hogy eljutottunk idáig és ezután Olaszországgal vagy Spanyolországgal is összecsaphatunk (a 3. helyért vagy a döntőben - a szerk)."

KONFÖDERÁCIÓS KUPA, ELŐDÖNTŐ:

BRAZÍLIA-URUGUAY, 21:00 óra

Várható kezdőcsapatok:

Brazília: César - Alves, Silva, Luiz, Marcelo - Gustavo, Paulinho - Hulk, Oscar, Neymar - Fred.

Uruguay: Muslera - Pereira, Lugano, Godín, Cáceres - González, Gargano, Pérez - Forlán, Suárez - Cavani.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu