Nationalelf – "Ez álomfoci volt!"

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 4. 15:27
Az Argentína elleni győzelem után együtt sörözött a játékosokkal az öltözőben Angela Merkel német kancellár, akit Schweinsteiger, Podolski és a többiek hatalmas üdvrivalgással fogadtak. A vasárnapi német sajtó értesülése szerint a csapat tagjai - a 2006-os világbajnokságra emlékezve - beszédet vártak a kancellártól, aki azonban a meghatottságtól könnyeivel küszködve csak annyit tudott mondani: "Ez egy álom volt." A sokat kritizált kancellár futballrajongásának, az öröm legőszintébb és legemberibb kinyilvánításának köszönhetően ismét belopta magát az emberek szívébe.



Az újonnan megválasztott államfő, Christian Wulff pedig hétvégi beiktatási beszédében az integráció mellett elkötelezettsége kapcsán a török származású, rendkívüli tehetséget, Mesut Özilt említette. A német válogatott a boldogság megtestesítőjévé vált, mintegy jelezve, hogy a társadalomnak szüksége van hősökre.

A német lapok egyértelműen a középpályás Bastian Schweinsteigert nevezték a csapat lelkének, a Bayern München 1984-ben született középpályását a világ egyik legjobb labdarúgójának minősítve. Azt is írták, hogy Joachim Löw megreformálta a német labdarúgást. Arra utaltak, hogy a válogatott régóta nem nyújtott a mostanihoz hasonló, látványos és eredményes játékot. És - több más mellett - Löw érdemének tudják be a páratlan csapatszellemet is.

A világbajnokság előtt a német szakértők többsége úgy vélekedett, hogy a spanyolok jelenleg a világ legjobbjai, és ők a fő esélyesek. Az Argentína elleni kiütéses győzelem után ugyanakkor az általános vélekedés az, hogy a jelenlegi német válogatott az elődöntőben képes Spanyolország legyőzésére. Sőt még többre is, de bárhogy is alakulnak a dolgok, a fiatal és tehetséges válogatott nagy menetelése még csak most kezdődött - írták a vasárnapi német újságok.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu