Naninak befellegzett az MU-nál

Szerző: SHLétrehozva: 2012. szeptember 29. 11:00
Szinte biztosan elhagyja a Manchester Unitedet januárban a portugál válogatott szélső Luis Nani, miután botrányt okozott az egyik gyakorláson, a klub carringtoni edzőközpontjában.


A 25 éves szélső szóváltásba keveredett a tartalékcsapat olasz szupertehetségével, Davide Petruccival, amely odáig fajult, hogy a portugál megütötte az olaszt. A társaknak kellett szétválasztaniuk őket - írja a Sun szombati számában. Ezt látszik megerősíteni, hogy Petrucci monoklival játszott az U21-esek pénteki meccsén (ahol egyébként gólt is szerzett).

Nani tavasszal nem volt stabil kezdő a Unitedben, s bár idén már négyszer jelölte a tizenegybe Sir Alex Ferguson, mostanság azon idegeskedhet, hogy szerződéshosszabbítási ügye holtpontra jutott, és nem emelik meg heti kilencvenezer fontról a fizetését.

A Juventus, a Tottenham habozás nélkül leigazolná, persze juttányos áron. A transfermarkt.de által becsült 36 millió rendkívül magasnak tűnik, ennek talán a felét kaphatná meg Naniért az MU.

Nani távozására már szeptember elején is nagy esély mutatkozott, de a középpályás kikapcsolta a telefonját az orosz átigazolási időszak hajrájában, esélyt sem adva ezzel a Zenitnek...

Címkék: Luis Naní
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu