Mourinho: ez katasztrofális szezon volt!

Létrehozva: 2013. május 18. 10:40
Egyértelmű kudarcként értékelte a Real Madrid szezonját Jose Mourinho vezetőedző, azok után, hogy együttesével a labdarúgó spanyol Király Kupát is elbukták.


 

"Edzői karrierem legrosszabb szezonja ez, mely során mindössze egy trófeát tudtunk elhódítani, de az se nekem, se a klubnak nem ér sokat" - mondta letörten a városi rivális Atlético ellen a hosszabbításban 2-1-re elveszített kupafinálét követően a portugál szakember, utalva a Real augusztusi spanyol Szuperkupa-sikerére.

A mérkőzés második félidejében a kispadtól elküldött Mourinho szerint összességében sikeres volt eddigi madridi munkája, a sajtótájékoztatón emlékeztette az újságírókat arra, hogy csapatával sikerült legyőzni az FC Barcelonát, melyet a világ legjobb együttesének tartottak, s pontrekorddal nyerték meg tavaly a bajnokságot.

"A harmadik idényem ezekkel az eredményekkel egyértelműen kudarc. Más tréner biztos elégedett lenne, ám számomra ez a legrosszabb szezon - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a bajnoki ezüstérem, a kupadöntő, illetve a Bajnokok Ligája-elődöntő nem csak számára, hanem a csapat számára sem elég.

Mourinho távozását a csapattól ugyan már sokan szinte tényként kezelik, a tréner azonban most csak azt hangsúlyozta, hogy le fog ülni tárgyalni a Real elnökével a folytatásról. "Annyit megígérhetek, hogy őszinte leszek, s amint megszületik a döntés, a csapat mindenkit értesít róla" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ezt is bukta a Real, kupagyőztes Atleti
VIDEÓ! Elhozta a Spanyol Kupa-serleget az Atlético Madrid a városi rivális Real otthonából, a Bernabéuból, miután hosszabbításban 2-1-re nyerni tudott a péntek esti döntőben. José Mourinho először cím nélkül fejez be egy idényt...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu