Modric is része lehet a Bale-üzletnek

Szerző: SHLétrehozva: 2013. július 31. 10:38
Küszöbön áll 2013 nyarának legkomolyabb átigazolási ügye, ugyanis a Real Madrid és a Tottenham Hotspur már valóban alkudozik Gareth Bale áráról. A napokban szó volt arról is, hogy az angolok a horribils ár mellé egy játékost is kérnek, aki a legújabb hírek szerint korábbi sztárjuk, Luka Modric lehet.


 

Egybehangzó források szerint a Tottenham Hotspur már hajlik arra, hogy eladja legnagyobb sztárját, a wales-i Gareth Bale-t, de csak egy rakás pénzért hajlandó megválni tőle, ami valóban bődületes, 86 és 100 millió font között összeg lehet. A jelek szerint viszont még ez sem elég.

Azt már kedden tudni lehetett, hogy a Spurs még egy játékost is kér cserébe, aki az első hírek szerint Fábio Coentrao vagy Ángel Di María lehet, de mai brit sajtóforrások szerint a londoni klub korábbi középpályását, a horvát Luka Modricot szeretné visszaszerezni.

Bár az üzlet, ha létrejön, nagyobb pénzmozgással jár, mint Cristiano Ronaldo eddigi átigazolási rekordot jelentő klubváltása 2009-ben, Javier Tabas, a spanyol futballiga elnöke szerint Gareth Bale érkezése nagyon jót tenne a bajnokságnak, ahonnan egyébként most távoztak olyan sztárok, mint Radamel Falcao (Atlético Madrid), Alvaro Negredo és Jesus Navas (mondkettő Sevilla), vagy a nagy ígéret Thiago Alcantara (Barcelona).

Te mennyit fizetnél Gareth Bale-ért? Szavazz ide kattintva!!!

"Erkölcstelen fizetni valamiért, amit nem engedhetsz meg magadnak, és még inkább az adni valamiért 1 millió eurót, amely összeggel a klub nem is rendelkezik  - lamentált az elnök. - 100 millió euró rengeteg pénz egyetlen játékosért, de ha a Madrid megengedheti magának, akkor a kérdés többé már nem erkölcsi jellegű. Ettől persze még lehet kockázatos."

"Nem tudok sokat róla, de ha Bale ennyire jó játékos, akkor szívesebben látnám a La Ligában, mint a Premier League-ben. Itt és most nem az a kérdés, mennyibe kerül, hanem inkább azt kell nézni, mennyi pénzt fog hozni, hiszen ha sztárok vannak a ligában, a televíziós bevételek is magasak maradnak. Az ilyen játékosok érkezése mindig több bevételt generál."

"Az ember látja, hogy jó játékosok hagyják el a La Ligát, ez pedig kétélű kard. Értem, hogy a kluboknak csökkenteni kell az adósságukat, de szégyen, hogy ezért játékosokat kell eladniuk. Viszont jó hír, hogy elkezdtünk járni ezen az úton, és 4-5 éven belül, ha képesek vagyunk csökkenteni a tartozásunkat, ezek a klubok egyre több pénzt fektetnek majd a futballba."

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bale átigazolási ügye - percről percre
Világcsúcsdöntésre van kilátás az átigazolási piacon: a Real Madrid tárgyalásban áll a Premier League legjobb játékosának megválasztott Gareth Bale-ért, a Tottenham Hotspur 24 éves, walesi futballistájáért. A több poszton is...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu