Mindenki a román kapitányt támadja

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2013. november 20. 12:50
Össztűz zúdult Victor Piturcára, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára azt követően, hogy csapata elbukta a görögökkel vívott pótselejtezőt, és nem jutott ki a 2014-es brazíliai világbajnokságra.


 

A szerdai romániai sportlapok megemlítik, a kedd esti bukaresti mérkőzésen már az első félidő végén, 1-0-s görög vezetésnél hangos skandálással követelte a közönség a kapitány lemondását.

A román sportsajtó nagy teret szentelt Adrian Mutu román sztárfocista bírálatainak. A francia Ajaccio csatára - akit a kapitány nem hívott be a válogatottba - a Digi sport csatornán azt mondta, hogy Piturca módszerei elavultak, a szövetségi kapitány „az 50-es évek szintjén rekedt" a felkészítésben.

Mutu szerint Piturcával a felkészülés az ellenfél egyik korábbi találkozójának a megtekintéséből áll. Mint hozzátette, ezeket a mérkőzéseket anélkül nézik meg, hogy kommentálnák, kielemeznék a helyzeteket. Példaként a magyar válogatott elleni budapesti meccsre és a török válogatott elleni isztambuli összecsapásra való felkészülést említette, amikor még őt is behívták a keretbe. „A magyarországi mérkőzés előtt megnéztük a Magyarország-Törökország meccset, majd a törökországi mérkőzés előtt megnéztük ugyanazt még egyszer" - idézte a csatár kifakadását a ProSport napilap.

Victor Piturca az 1-1-es döntetlennel végződött keddi bukaresti mérkőzés után úgy vélte, a román válogatott a 3-1-re elvesztett pénteki görögországi mérkőzésen szalasztotta el a továbbjutás lehetőségét. „Most túlságosan haragos és elkeseredett vagyok ahhoz, hogy a lemondásra gondolhassak. Megyünk tovább előre" - idézte a szövetségi kapitányt a Gazeta Sporturilor napilap.

A román válogatott a magyar és a török válogatottat megelőzve szerezte meg vb-selejtezős csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet. A Görögországgal vívott pótselejtező első mérkőzését 3-1-re elvesztette, a második mérkőzésen, kedden 1-1-es döntetlent ért el, így kiesett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu